Fővárosi Közgyűlés – Jóváhagyták a képviselők a Budapest és Taskent közötti együttműködési keretmegállapodást

Budapest – A Fővárosi Közgyűlés szerdán jóváhagyta a Budapest és Üzbegisztán fővárosa, Taskent közötti együttműködési keretmegállapodást, és azt a szándéknyilatkozatot, amely magyar, illetve üzbég nemzeti étterem és bolt nyitását kezdeményezi a fővárosokban.

A képviselők egyhangúlag támogatták a megállapodást.

Budapest és Taskent 2003 júniusában kötött együttműködési megállapodását, amelynek keretében kulturális és építészeti örökséget bemutató kiállítást szerveztek mindkét városban, valamint hivatalos, szakmai és üzleti delegációk cseréje zajlott a két város között. A megállapodás – az abban foglaltaknak megfelelően – tíz év után megszűnt.

Az újbóli kapcsolatfelvétel 2013-ban, majd 2017-ben történt meg, és ezt követően Taskent főpolgármestere idén februárban hivatalos látogatásra hívta Tarlós István főpolgármestert és delegációját Üzbegisztánba.

A látogatás alkalmával a két főváros közötti együttműködésről keretmegállapodást írtak alá a városvezetők. A keretmegállapodás célja a közös fellépés, tapasztalat, információk és ismeretek cseréjének előmozdítása, a két főváros közötti kapcsolatok megerősítése és kiterjesztése a várostervezés és fejlesztés, a tömegközlekedés és közlekedésirányítás, a vízgazdálkodás és szennyvíztisztítás, a gazdaság, a kultúra és művészetek, a turizmus és a gasztronómia területén.

A gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok élénkítése céljából a felek szándéknyilatkozatot írtak alá üzbég nemzeti étterem és magyar nemzeti étterem, valamint üzbég áruk boltja és magyar áruk boltja nyitásának kezdeményezéséről.

– MTI –