Fotósorozatot készítettek Miskolcon

A szerdai fotózáson
A szerdai fotózáson - © Fotó: Kozma István
Miskolc – Vízilabdások és mellrákban érintettek fotózásán vehettünk részt, egy későbbi projekt része ez.

Fotósorozatot készített szerdán a Borsodi Mellrák­infó Egyesület és a Miskolci Vízilabda Club. Hogy hogyan? Az előzmények májusra nyúlnak vissza: a Térerő Közösségi Alapítvány kitalálta, mecénásokat keres civil kezdeményezésekhez. Az elképzelés olyan jól sikerült, hogy a három projektnek összesen több mint másfél millió forintot gyűjtöttek össze, köztük van a Városi séták, az Egy Maszk Drámaműhely és az említett Borsodi Mellrákinfó Egyesület. (Mindhármat bemutattuk portálunkon.)

Fotó: Kozma István Fotó: Kozma István ©

Ez utóbbi célja, hogy minél többen megismerjék munkájukat, minél több emberhez eljusson, hogy mennyire fontos a betegség korai felismerése, a rendszeres és persze a helyes önvizsgálat.

Ez történt meg szerdán

Azt tervezték, hogy az elnyert összegből valósítják meg a projektötletüket, ez történt meg tegnap. Tervük ugyanis egy fotósorozat elkészítése volt, ehhez sikerült megnyerniük a Miskolci Vízilabda Clubot. Annak idején Karsza Péterné Szalánczi Beáta, az egyesület egyik önkéntese lapunknak azt mondta, hogy 16 kép készül, mindegyiken egy vízilabdás és egy mellrákban érintett nő szerepel. A képeket Miskolcon állítják ki, a teljes sorozatot októberben, a mellrák hónapjában mutatja be az egyesület.

– ÉM –