Fotókiállítás a miskolci számozott utcákról

Brüsszel – A miskolci számozott utcák történetét feldolgozó kiállításon mutatták be Brüsszelben, az Európai Parlamentben Turay Balázs fotográfus sorozatát.

A Take Me Dancing című kiállításról az Artportál művészeti honlap számolt be. Erdei Kriszta írásából megtudható, hogy a tárlat a Romaweek programban kapott helyet, a képek és az azokat kiegészítő szöveg egy elsüllyedt városrészből, „a miskolci stadionépítésnek áldozatul esett” negyedről tudósított. Turay Balázs, az EBESZ fotósaként 2015-ben találkozott először a miskolci számozott utcák lakóival és ekkor fogalmazódott meg benne a hosszabb távú munka terve. A tárlat októberben Szegeden lesz majd látható – derül ki az írásból.

A számozott utcák történetét lapunk olvasói is nyomon követhették – annak idején azokról a kifogásokról és elmarasztalásokról is írtunk, amelyekkel a városvezetés szembesült, programja megvalósítása során, mindvégig azt hangoztatva: „Miskolc önkormányzata elkötelezett meghirdetett programja mellett, a nyomortelepek felszámolása folytatódik”.

-ÉM-