Friss hírek

2009.02.02. 12:22

Navracsics szerint Gyurcsány uralni akarja az MSZP választási listáját

<p>Nem támogatja a Fidesz a miniszterelnök választási rendszer átalakításáról szóló javaslatait. A legnagyobb ellenzéki párt szerint úgy kell csökkenteni az Országgyűlés létszámát, hogy megőrzik a jelenlegi vegyes, vagyis egyéni és listás rendszert és egyszerűen a felére csökkentik a megválasztható képviselők számát. Navracsics Tibor hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a bejelentett javaslatokkal Gyurcsány Ferenc célja az, hogy ő legyen az ura az MSZP következő listájának és frakciójának is, és ezért próbálja a számára veszélyes egyéni képviselőket kiiktatni.</p>

Navracsics Tibor emlékeztetett arra, hogy 2005-ben még egy ötpárti egyeztetésen az MSZP és az SZDSZ képviselői is abban értettek egyet, hogy maradjon meg a vegyes, vagyis egyéni és listás rendszer kombinációjából álló választási rendszer. Ezt a közmegegyezésnek örvendő szisztémát rúgta fel Gyurcsány Ferenc, amikor a polgároktól elszakított tisztán listás rendszerre tett javaslatot - mondta. A Fidesz frakcióvezetője szerint a csak listás rendszer alapvetően változtatná meg Magyarország politikai jellegét, a listás és egyéni jelöltekre épülő választási rendszer kényszerítette ugyanis a politikusokat arra, hogy a polgárokkal szoros és közvetlen kapcsolatot tartsanak fenn. Az ellenzéki politikus szerint, ha tisztán listás rendszer lesz, akkor a jelölteknek nem a választók, hanem a pártközpontok felé kell majd megfelelni, hiszen csak ők döntik el, ki kerüljön a listára.

Navracsics Tibor szerint gesztusnak jó lehet a közjogi törvénycsomag, de az államháztartásra és a költségvetésre gyakorolt hatása nagyságrendekkel marad el attól, amire szükség lenne, így inkább egy megfelelő gazdasági programot várnának a kormányfőtől. Az ellenzéki politikus kifogásolta azt is, hogy a sajtóhírek szerint újabb 1 milliárd eurós hitelt készül felvenni a kormány, így bő egy hét alatt a korábbi vállalással már közel 500 milliárd forinttal fog nőni Magyarország hitelterhe, miközben már most is kiemelkedően magas az ország államadóssága.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!