Megélhetés

2020.04.29. 11:30

Hiányoznak a kétkezi munkások

Lesz-e egy, a válság miatt elbocsátott gyári dolgozóból mezőgazdaságban használható munkaerő?

Szaniszló Bálint

A kormány válságkezelési programjának egyik alapeleme, hogy a más ágazatokból esetlegesen leépített munkaerő gyorsan találjon utat – ideiglenesen – a mezőgazdaságba, mert ott nemsokára olyan időszakok következnek el, amelyek nagy mennyiségben igénylik a kétkezi munkát.

Ezt erősítette meg Taskó József, a Nemzeti Agrárkamara megyei elnöke, aki a következőket mondta: „szezonális mezőgazdasági munkáknál több, mint valószínű, hogy jelentkezni fog a munkaerő-probléma. Ráadásul azt is meg kell majd oldani például egy cseresznyeszedésnél, hogy a koronavírus szempontjából ne legyenek veszélyben az ott dolgozók…”

Hozzátette: „nem lehet ma még pontosan látni, hogy amikor elkövetkeznek ezek a kézimunka-igényes tevékenységek, lesz-e elegendő munkaerő.”

Tapasztalat nélkül nehéz „Csak részben jelenthet megoldást a mezőgazdaság akut munkaerőigényére a más ágazatok nehézségei miatt felszabaduló munkaerő. Az elbocsátott dolgozók közül főként azok mehetnek majd idénymunkákra, akiknek már van tapasztalatuk ebben, és közel élnek a termelés helyszíneihez” – véli a mezőgazdasági céget vezető Malatinszki György.

Hozzátette, hogy szerinte bizonyos esetekben jól működhet az, hogy a munkájukat elvesztett dolgozók részt vállalnak a mezőgazdasági termelés idénymunkáiban, de ez főként vidéken, azon belül is elsősorban az alföldi megyékben valószínű, ahol a kézimunka-igényes ágazatok, a zöldség- és gyümölcstermesztés jellemző. „Itt is elsősorban azokra lehet számítani, akiknek van már mezőgazdasági munkatapasztalatuk, évekkel, akár évtizedekkel ezelőtt már dolgoztak idénymunkán keresetkiegészítésként vagy a diákéveik zsebpénzének megszerzésére” – vélekedett a szakember. Az nem életszerű, hogy az iparban, vendéglátásban, szórakoztatási területen tapasztalatot szerzett vagy irodai dolgozók mezőgazdasági idénymunkára jelentkeznek, különösen akkor nem, ha valamelyik megyeszékhelyen vagy a fővárosban élnek.

A gépesítés is egy irány

„Esztendők óta komoly és egyre fokozódó munkaerőhiány van szerintem az agrárágazatban – mondta dr. Molnár Péter, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke. – A szőlészet-borászatban a szakképzett munkaerőhiánnyal van gond. Amikor megalkottuk a borvidék fejlesztési stratégiáját, abban kiemelt szerepet szántunk az oktatásnak, képzésnek, hogy saját munkaerő-szükségletünket így is biztosítani tudjuk. Olyan szakembereket szeretnénk látni a képzések révén, akik naprakész gyakorlati tudással rendelkeznek. Szó van a duális képzésben való részvételről, hiszen ezzel közelebb hoznánk a képzésekben részt vevőket a mindennapi tevékenységhez.”

Dr. Molnár Péter jelezte, hogy a fejlődésnek van egy másik iránya is, mégpedig, hogy gépesítéssel a kézimunka egy részét szeretnék kiváltani mihamarabb.

„Ez a koronavírus megjelenésétől független folyamat, de elképzelhető, hogy éppen ez lendít rajta valamelyest” – tette hozzá a hegyközségi tanács elnöke.

Most nincs vándorlás

Amellett, hogy a most munkanélkülivé váló embereket tehát nem lehet automatikusan a mezőgazdaság által elérhető munkaerő-kínálathoz hozzászámolni, problémaként jelentkezik a külföldi vendégmunkások hiánya is. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében legfeljebb a Szlovákiával határos területeken jellemző a mezőgazdasági munkások oda-vissza áramlása. Azokban a megyékben azonban, amelyek mezőgazdasági vállalkozóinál korábban számos idényjellegű munkát Romániából vagy Ukrajnából érkezett vendégmunkások láttak el, most nagyon komoly gondban lehetnek. Az utóbbi hetekben, lassan hónapokban ez a határokon átívelő munkaerő-áramlás lényegében megszűnt. Sok gazdálkodó akár lasszóval is megfogná a használható kétkezi munkást.

Nyugat-Európában is dolgoztak magyarok, akik közül sokan jelenleg idehaza tétlenségre vannak kárhoztatva. Szakemberek szerint nem kizárt, hogy egy részük a kiesett bevétel pótlására a mezőgazdaságot választja, de ez is igazából csak azok esetében fordulhat elő, akik már külföldön is agrárfeladatokat láttak el…

(A borítóképen: Napszámosok a paprikaföldön| Fotó: MediaWorks)

Kapcsolódó cikkeink:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!