Helyi közélet

2009.11.12. 08:21

A Miskolci Egyetem "hazavárja" a diákokat

<p>Miskolc - 40 mesterszak, tov&#225;bbi 14<br /> akkredit&#225;l&#225;sa zajlik. 60-n&#225;l t&#246;bb<br /> alapszak. Olyanok is, amik csak itt vannak.</p>

A Műszaki Anyagtudományi Karon

és a Műszaki Földtudományi

Karon olyan szakok vannak, amelyek az

országban egyedülállóak. De

itt, a Miskolci Egyetemen volt

először például mechatronikai

szak és logisztikai szak.

Középiskolák vezetőinek,

tanárainak tartott szerdán

tájékoztatót a Miskolci

Egyetem vezetése. Természetesen

abból a célból, hogy

népszerűsítsék az

intézményt, hogy a „mi

gyerekeink” minél nagyobb számban

(arányban) tanuljanak itthon. (Mint ahogy

más régiókban

történik.)

Aki elmegy

Mert aki elmegy tanulni, abból kevés

jön vissza – hangzott el azon a

sajtótájékoztatón, ami a

rendezvényt előzte meg, és amit

dr. Patkó Gyula rektor

és dr. Szűcs István

rektorhelyettes tartott. A tanárnak nagy szerepe

van a diákok

orientálásában, még nagyobb

a szülőnek – ez derül ki

felmérésekből. Utóbbi

tény indította arra az egyetem

vezetőit, hogy tavaly először

külön nyílt napot rendezzenek a

szülőknek-nagyszülőknek. Így

lesz ez most is. November 27-én a

pályaválasztás előtt

álló fiatalokat várják,

másnap felmenőiket. Túl az egyetemi

vezetők szóbeli

tájékoztatóin kiadványok

állnak majd rendelkezésre, de

talán még izgalmasabbak lesznek az

egyetemi műhelyekben (laborokban) teendő

látogatások.

Páratlan

campus

Az se árt, hogy személyesen

megtapasztalják: az egyetem

Európa-szerte páratlan campusán

minden egy helyen található meg, a

korszerű kollégiumok, kiváló

sportolási és

fitneszlehetőségek, posta, bank, bolt,

étterem, büfék,

szórakozóhelyek. Nem mellékesen a

megújult kollégiumok díjai a

legalacsonyabbak az országban. Amire pedig

mostanában kezdik felhívni a figyelmet:

itt, a Miskolci Egyetemen hallgató

és tanár szinte együtt él,

együtt dolgozik. Ennek az eredménye is,

hogy a Tudományos Diákköri

Munkák számában és

minőségében az élvonalban

vannak az itteni hallgatók.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában