Magyarország

2010.11.12. 15:25

Ma eldőlhet, kik irányítják az MTV-t és társait - Népszabadság

<p>Megnevezte két-két jelöltjét a négy közszolgálati médium vezérigazgatói tisztségére Szalai Annamária, a Médiahatóság elnöke - értesült a Népszabadság. Közülük az összevont Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma választ - elképzelhető, hogy még a péntek délután egy órakor kezdődött ülésén.</p>

Az eddig kiszivárgott információk szerint a Magyar Televízió élén maradhat a jelenlegi ügyvezető, Medveczky Balázs, bár Szabó László Zsoltot, az Echo TV vezérét és Borókai Gábort, a Heti Válasz főszerkesztője is esélyesként emlegették. A Duna TV-t Kálomista Gábor lmproducer, vagy Balogh Júlia felelős szerkesztő (a Duna alapítójának, Csoóri Sándor költőnek az élettársa), a Magyar Rádiót vélhetően Gazsó L. Ferenc, a Magyar Hírlap volt főszerkesztője, a Magyar Távirati Irodát pedig Belénessy Csaba jelenlegi alelnök, a Lánchíd Rádió volt főszerkesztője irányíthatja.

Amennyiben a kuratóriumnak sikerül pénteken kétharmados többséggel megszavaznia a jelölteket, akkor még ezen a napon bejelenthetik a döntést. Amennyiben viszont nem sikerül legalább egy ellenzéki kurátor támogatását megszerezni, akkor Szalai Annamáriának újabb jelölteket kell majd megneveznie, akik közül második körben már egyszerű (fideszes) többséggel dönthetnek. A kuratóriumban nincs kétharmados többsége a Fidesznek.
- Független Hírügynökség -

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!