Fotók, könyvek, viták sora

Fotók, könyvek, viták sora
Míg érdeklődők sétálgattak az Unió Áruház előtti sátrak között, s forgatták az eladásra kitett kiadványokat (például a Pápai Református Teológiai Akadémia, a Magyar Bibliatársulat vagy a Debreceni Református Hittudományi Egyetem kínálatát) a protestáns könyvvásáron, addig a Református Kollégiumban két fotókiállítás is fogadta a vendégeket szombaton délelőtt.

Az egyik tárlat a „Kárpátaljai cigánymisszió”, a másik pedig a „Délvidéki lerombolt és újjáépült templomok” címet viseli.

A reformáció ünneplése óta először nyílt lehetőség arra, hogy a protestáns egyházi közösségek együtt ünnepeljenek, méghozzá Debrecenben, amely elsőként adott otthont kulturális fesztiválnak ezen az ünnepen. A program igazán összetettnek és széleskörűnek ígérkezett, hiszen a zenés istentiszteletektől kezdve a nagytemplomi koncerteken keresztül a filmetítések és színházi előadások látogatásán át még vitadélutánt is tartottak.

A szombat este egyik csúcspontjának minden bizonnyal a Budapest Klezmer Band és a Muzsikás együttes közös koncertje tekinthető.








hirdet�s