Friss hírek

2009.05.11. 12:50

LABDARÚGÁS - Több hét múlva dönt csak az UEFA Drogba sorsáról

<p>Didier Drogbának heteket kell várnia az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottságának ítéletére. Mint ismeretes, a Chelsea klasszisa a Barcelona elleni Bajnokok Ligája elődöntő visszavágóján esett neki a meccs játékvezetőjének, ami miatt a szövetség vizsgálatot indított.</p>

Az UEFA egyik szóvivője az AFP francia hírügynökségnek elmondta: az elefántcsontparti csatár ügyét nem kezelik kiemelten, hanem a legközelebbi fegyelmi bizottsági ülésen tárgyalják majd. A szakember azzal magyarázta mindezt, hogy a Chelsea már kiesett a legrangosabb európai kupasorozatból, így nem sürgeti őket semmi.

"Ez az ügy várhat még egy kicsit" - jelentette ki a szóvivő.

A fegyelmi bizottság legközelebb július 23-án ülésezik majd. Drogba igen súlyos szankcióra számíthat, mert nagyon durván viselkedett az 1-1-es döntetlennel végződő összecsapás után, mivel idegenben lőtt góllal a katalánok jutottak tovább. A játékos ügyét tovább rontja, hogy a lefújás után odarohant az egyik kamerához és azt üvöltötte bele, hogy: "Ki****ott szégyen".

Az UEFA múlt heti közleményéből kiderül, hogy a fegyelmi bizottság a játékvezető és a helyszínen tartózkodó delegáltak beszámolóját is meghallgatja, és ezek alapján dönt majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!