Nagyvilág

2007.12.31. 15:24

Zavargások Kenyában - több mint 130 halott

<p>Hétfőn több kenyai városban is megint kiújultak a zavargások, amelyek szombaton kezdődtek, azt követően, hogy kihirdették: az eddigi államfő, Mwai Kibaki nyerte a csütörtöki elnökválasztást.</p>

Az ellenzék vezetője, Raila Odinga szerint viszont csalások sorozata történt. Hívei tüntetni kezdtek, majd több településen is összecsaptak az elnök híveivel és a rendőrséggel. Hétfő délutáni hírek szerint a zavargásoknak több mint 130 halottja van.

A kelet-afrikai ország harmadik legnagyobb városában, Kisumuban nappali kijárási tilalmat kellett bevezetni, hogy elejét vegyék az újabb véres összecsapásoknak. A fővárosban, Nairobiban pedig betiltották Odinga hétfőre tervezett nagygyűlését. Az ellenzéki vezető délben közölte: három nappal elhalasztják a demonstrációt, csütörtökre viszont legalább egymilliós tüntetésre számítanak.

A kenyai televízió vezetője ugyanakkor megtiltotta, hogy a hírekben bármilyen felvételeket mutassanak a zavargásokról.

Több utazási iroda is felfüggesztette a turistautakat  Kenyába, a már ott lévő vendégeit pedig fokozott óvatosságra és a külvárosi szegénynegyedek elkerülésére intette.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!