Fotók: Az Észak lecsója lett, az ezüstlecsó

Akt.:
V. Miskolci Lecsó- és Pecsenyefesztivál a Csanyikban
V. Miskolci Lecsó- és Pecsenyefesztivál a Csanyikban - © Fotó: Kozma István
Miskolc – Az Észak-Magyarország csapata is jól szerepelt a fesztiválon, hagyományos lecsóban másodikok lettünk.

Az V. Lecsó- és Pecsenyefesztivál versenyzői dacolva a kánikulával szombaton a kondér és sütők mellé álltak, hogy elkészítsék finomságaikat a versenyre. Az idén 25 csapat indult, és persze lapunk idén sem maradhatott ki a versenyből. Több kategória is volt: hagyományos lecsó, különleges lecsó, lecsóval készült ételek és pecsenyesütés roston, vagy tárcsán. Az Észak versenyzői a hagyományosban szerezték meg a második helyet. Elsők a Szemere Bertalan Szakközépiskola versenyzői lettek.

Az idei év újítása volt a kóstolójegy, ennek segítségével a Csanyikba kilátogatók is megkóstolhatták a versenymunkákat. A szervezők szerint nagy sikere volt a kóstolójegynek, több száz fogyott belőle.

Ezzel is, azzal is

És persze ahány ház, annyi lecsó. Volt, aki a szalonna pirításával kezdte az előkészületet, mások zsírral alapozták az ételt. A versenyzők közül egyesek a sok hagymára esküdtek, míg a többiek szerint a paprika adja meg az ízt. A legtöbb lecsóba került kolbász vagy éppen szalonnapörc, de előfordult, hogy valaki ragaszkodott a paprika, paradicsom, hagyma hármashoz. Találkoztunk olyan csapattal is, ahol a szakács zöldlecsót készített. Ez persze nem hagyományos volt, került bele cukkini és sok-sok zöld paradicsom, ami különleges ízt adott az ételnek. Az elkészült lecsót is többféleképpen fogyasztották, simán, tojással vagy éppen tejföllel ízesítve.

A lecsófőzés és kóstolás mellett szórakoztató programok is várták a fesztivál vendégeit, a színpadon koncertek, rendőrségi kutyás és motoros bemutató, sportesemények – kamabajnokság, foci – szórakoztatták a közönséget. Este pedig csillaglesre invitálták az érdeklődőket.

ÉM-NSZR


Fotók: V. Miskolci Lecsó- és Pecsenyefesztivál a Csanyikban

Miskolc – Amatőr kutyaszépségverseny, Trabant- és Wartburg-kiállítás, extrém vidámpark, a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola interaktív programja és lézerharc is várta azokat, akik szombaton kilátogatnak a Csanyikba az V. Miskolci Lecsó- és Pecsenyefesztiválra. tovább »