EP-választás

2019.05.27. 17:30

EP-választás – Kiemelkedően sokan éltek jogukkal

A vasárnap esti urnazárás után kértünk gyorsértékelést a pártok megyei vezetőitől.

A szavazatok feldolgozása közben vasárnap este megjelent értesülések szerint 36 százalékos feldolgozottságnál 55 százalékkal vezet a Fidesz-KDNP az európai parlamenti (EP-) választáson, ami 14 EP-képviselőt jelentene a kormányzó pártoknak.

A magyarnemzet.hu-n vasárnap este megjelent cikkben azt írják: „a második a Demokratikus Koalíció, amely 14 százalékon áll, és így 4 képviselőt juttathatna az Európai Parlamentbe”. A lap szerint a 7,5 százalékos Jobbik, s a szintén ugyanígy álló Momentum, valamint 6,1 százalékával az MSZP is 1-1 képviselőt küldhetne Brüsszelbe.

Nagy volt a tétje

„Nagy öröm, hogy az elmúlt évek európai parlamenti választásaihoz képest országos szinten és Borsod-Abaúj-Zemplénben is kiemelkedően sokan éltek állampolgári jogukkal és adták le voksukat. Ezt mindenkinek köszönöm – adott gyorsértékelést Tállai András, a Fidesz Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke. – Azt gondolom, hogy a választásnak ma mindenképpen nagyon nagy tétje volt, ez pedig nem más, mint hogy a bevándorláspárti erők vagy a bevándorlásellenes erők tudnak majd megerősödni az Európai Parlamentben. Én nagyon bízom abban, hogy az eredmények azt fogják mutatni, hogy a bevándorlásellenes erők, így Magyarországról a Fidesz-KDNP jelöltjei lesznek többségben, a majdani új Európai Parlamentben.”

Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, frakciószóvivője szerint az Európai Unió országai bölcsen döntöttek, hiszen mindenhol az Európa-párti, az egységesebb Európát támogató erők nyerték meg a választást: konzervatívok, szociáldemokraták, zöldek, liberálisok.

„A szélsőjobboldali-populista erők nem tudtak teret nyerni vagy inkább visszaszorultak, és ezt mindenképpen üdvözli a Demokratikus Koalíció. Ami a DK-t illeti, azt tudom mondani, hogy tartjuk azt a lehetőséget, hogy szerzünk még mandátumot”

Nagy mozgósítás volt

„Minden párt igyekezett mozgósítani a támogatóit, ami meg is látszik a részvételen, de a Jobbik ezt pluszban tisztességesen is tette – mondta lapunknak Jakab Péter, a Jobbik országgyűlési képviselője, szóvivője. – Ismét felmerült, hogy a kormánypárt aktivistái szervezetten szállították a szavazókat Lyukóban és élelmiszert osztottak. Mi kénytelenek voltunk pénz nélkül, lelkesedéssel és lábbal kampányolni, hiszen egymilliárd forintos számvevőszéki büntetést cipelünk a hátunkon” – mondta. Véleménye szerint ennek fényében már az is győzelem, hogy a párt nem semmisült meg, így minden megszerezett mandátumot sikerként könyvelnek el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában