BOON Sziréna

2010.05.09. 19:27

Tömeges baleset az M3-ason

<p>Négyen megsérültek - köztük két gyerek - mikor vasárnap délután egymástól száz méterre két helyen is autók karamboloztak az M3-ason.</p>

A baleset Gödöllő közelében, a 25-ös kilométernél történt. A Független Hírügynökség információi szerint a sérültek között egy csecsemő és egy 6 éves kislány is van. A rendőrség azt kéri, hogy aki teheti, kerülje el az érintett útszakaszt, ha lehet, már Bagnál térjenek le a pályáról a Budapest felé tartók, Mogyoródnál viszont visszatérhetnek a pályára, mert az a szakasz szinte teljesen üres.

Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy délután öt óra után tíz perccel egy autó valamiért letért a pályáról, mire a mögötte lévő másik három kocsi hirtelen fékezett és egymásba rohant. Itt még nem sérült meg senki.

Körülbelül 100 méterre mögöttük rövidesen torlódás alakult ki, egy autós pedig vélhetően figyelmetlenül akart besorolni a másik sávba, mikor észlelte a balesetet. A mögötte haladó három másik autós szintén hirtelen fékezett és a másik balesethez hasonlóan ugyancsak egymásba rohantak. Ezen a helyszínen négyen súlyosan megsérültek, két felnőtt és két gyerek van a sérültek között.

Az útzár a mentés és a helyszínelés végéig - várhatóan este 20-21óráig tart az M3-as érintett szakaszán. A rendőrség azt kéri, hogy aki Budapest felé tart az M3-ason, még Gödöllő előtt, Bagnál térjen le és válassza a Veresegyház, Fót, Csomád, dunakeszi útvonalat. Gödöllőn a város útjai is teljesen beálltak a baleset miatt. Aki mégis arra megy, a Gödöllő utáni lehajtónál ne menjen be a fővárosba - a XVI. kerületbe - mert Mogyoródtól a fővárosi bevezető szakaszig szinte teljesen üres, jól járható az autópálya. A másik oldalon, miskolc felé egyébként jól lehet haladni - mondta a PMRFK szóvivője.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!