Fotó! Felnyársalta az acélgerenda az autót

Hihetetlen módon a terhes anyuka épségben szállt ki a kocsiból.

Petite Kelli Chapman (26) sosem gondolta volna, hogy egyszer hálát adó apró termetének. De ez volt az a tényező, aminek életét köszönheti.

Az anyuka megrázó baleseten ment keresztül, amikor munkahelyére igyekezett Dél-Walesben. A piros közlekedési lámpánál várakozott Volkswagen Golf gépjárműjében, amikor egy elhaladó teherautóról elszabadult 9 méter hosszú acélgerenda csapódott be a szélvédőjébe. A másfél tonnás acél feltépte a kocsi motorháztetejét, szétzúzta a szélvédőt és a tetőt is, szétlapítva a kocsi elejét, de a volán mögött ülő Kellinek hihetetlen módon nem esett semmi baja. A szaktőrtői vélemény szerint, Kelli 149 centiméteres magasságának köszönheti, hogy túlélte a becsapódást, ha csupán néhány centivel magasabb, nem száll ki élve az autóból.

A három hónapos terhes Kelli félelmetes módon megőrizte a hidegvérét: a sérült autóban ülve segítséget hívott, illetve az édesapját.

“Amikor Kelli hívott azt mondta, hogy néhány fém esett az autójára, de amikor megérkeztünk a helyszínre szóhoz sem jutottam a látványtól. Nem hittem el, amit láttam. Ha ő nem olyan vékony és alacsony termetű, halott lenne.” – nyilatkozta Rob Chapman, Kelli apukája, aki hozzátette: isteni csoda, hogy lánya egy karcolás nélkül szállt ki abból az autóból.

Nézze meg a balesetről készült képet >>>








hirdet�s