Forrást nyertek, felújítanak

Beret – Beret település támogatást nyert a község művelődési házának felújítására.

A tervek szerint az ősz folyamán el is kezdik a munkálatokat. Lovas Pál polgármester lapunknak elmondta, remélik, hogy olyan intézményt tudnak kialakítani, mely a 300 fős település minden igényét kielégíti majd. Minden évben tartanak Télapó-ünnepséget, de karácsonykor és húsvét idején is összejön a falu apraja-nagyja.

Ilyenkor az önkormányzat élelmiszercsomaggal kedveskedik a családoknak. Lovas Pál szeretné, ha a közmunkán kívül más munkalehetőség is lenne a faluban, ezért keményen dolgoznak egy szociális szövetkezet létrehozásán.

– ÉM-HE –








hirdet�s