Forradalmi áttörés – amputáció helyett nagy nyomású véráram

Ausztrál tudósok ma Sydneyben bejelentették, hogy kifejlesztettek egy forradalmi eljárást, ami által érrendszeri betegségekben elkerülhető az amputáció. Így évente a világon több százezer beteg végtagját lehetne megmenteni.

A módszer egy nagy nyomású készüléken alapszik, ami hatalmas erővel vért pumpál az elhaló végtagba. Az új technológiának köszönhetően már sikerült megmenteni egy olyan páciens lábát, akinél elkerülhetetlen volt az amputáció.

Ha a gyógymód másoknál is beválik, az világszerte áttörést jelenthet és óriási érdeklődésre lehet majd számítani – nyilatkozta az egyik szakértő.

Egy 52 éves férfi, Malcom Brown volt az első beteg Új-Dél-Wales államban, akinél sikeres volt az új beavatkozás és ezzel megmentették a lábát. Korábban már háromszor operálták a beteg végtagot, és mivel nem gyógyult, egyetlen lehetősége maradt, ha térd alatt amputálják a lábát.

Nyugati országokban 340 ezer, főként alsó végtag amputáció történik évente, főleg keringési, érrendszeri problémák miatt, amit a dohányzás és a cukorbetegség okoz.
Magyarországon évente 5000 nem baleset eredetű amputációt végeznek, ebből 30 százalék a cukorbetegek aránya.








hirdet�s