Formabontó tanévnyitó a kiliáni parkban

Lufikat engedtek a magasba a rendhagyó tanévnyitón
Lufikat engedtek a magasba a rendhagyó tanévnyitón - © Fotó: Ádám János
Miskolc – Szó szerint kimozdultak a tanévnyitóra a Könyves Kálmán és a Kaffka Margit általános iskolák diákjai.

Formabontó módon a „kiliános” iskolák a Dr. Peja Győző emlékparkban kezdték az évet péntek reggel.

– Meglepődtek a gyerekek, mert nem tudtak róla. És igen, ez a reggel elsősorban a közel 100 elsősnek és szüleiknek szólt, persze nem megfeledkezve a többi diákunkról – nyilatkozta a tanévnyitó után Radványi Árpád, a Miskolci Könyves Kálmán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola és a Kaffka Margit Általános és Alapfokú Művészeti Tagiskola megbízott igazgatója, aki hozzátette: nem volt gond a beiskolázással, mindkét intézmény 2-2 elsős osztállyal kezdi az évet.

tanevnyito-09-aj

– Nekem szerencsém van, hiszen nagyszerű kollégák vesznek körül és segítenek, szeptember elsejétől van két új helyettesem – tudtuk meg. – Az öt főből álló vezetés tavaly három fővel csökkent: az igazgató asszony és a két helyettes is elment nyugdíjba. Nem tudom, mikor írják ki a pályázatot, ám a tanévet úgy tervezem, hogy megbízott igazgatóként, négy fővel végig tudom vinni. Számtalan a kihívás, ám a fő cél – mint minden általános iskolában – a beiskolázás, de szeretnénk mindkét intézményben élményeket is adni a gyerekeknek. Hiszek abban – mint ahogy most is –, hogy ha kimozdulunk, akkor az sokkal több élményt és érzelmet nyújt. Ilyen volt egykor a Diósgyőri Strandon töltött utolsó tanítási napok, nemrég pedig a Diósgyőri várral ismerkedhettünk. Ősszel egy főzőnappal kezdünk: szülő, diák, tanár együtt főz. Lesznek túráink, amiből a Less Nándor-túrát emelném ki, amikor is a Hór-völgyében sétálunk végig.

ÉM-JLI

tanevnyito-06-aj

tanevnyito-24-aj

tanevnyito-22-aj








hirdet�s