FORMA-1 – Veszélyben a béke, kivonultak a csapatok a megbeszélésről

Veszélybe került a Forma-1-ben nemrégiben megkötött béke a csapatok és a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) között, miután az istállók érdekvédelmi szervezetének, a FOTA-nak tagjai szerdán kivonultak a FIA-val folytatott németországi megbeszélésről.

“A nyolc FOTA-csapatot azért hívtuk meg, mert tudni akartuk, mik a további javaslataik a 2010-es idényre” – áll a FIA közleményében. “Sajnos nem tudtunk beszélni a szabálymódosításokról, mert a FOTA kivonult a tárgyalásról” – írja a közlemény.

A FOTA – amely korábban azzal fenyegetőzött, hogy egy új versenysorozatot alapít, míg meg nem kötötték néhány héttel ezelőtt a megállapodást a FIA-val – szintén kiadott egy közleményt, amelyben azt állítja, hogy ismét veszélybe került a Forma-1 jövője.








hirdet�s