FORMA-1 – A Ferrari már 2010-re koncentrál

A Ferrari istálló úgy döntött, inkább elhalasztja a 2009-es Forma-1-es autójának a fejlesztését, és a jövő évi versenygép megalkotására koncentrál. Az olasz csapat idén harmic éve a legrosszabb szezonkezdetét produkálta, miután csak a negyedik, Bahreini Nagydíjon sikerült először pontot szereznie.

Később javult a Ferrari, amit az is jelzett, hogy Kimi Raikkönen a Monacói Nagydíjon az első sorból indulhatott, és végül dobogós helyen ért célba. Legutóbb a Nürburgringen sikerült a dobogóra állnia az egyik ferraris versenyzőnek, a Német Nagydíjon Felipe Massa a harmadik helyen végzett.

Ennek ellenére a csapat vezetői úgy határoztak, hogy inkább 2010-re koncentrálnak, mivel Massa 22 pontjával mindössze az ötödik a világbajnoki pontversenyben, míg Raikkönen 10 pontjával csak a tizedik.

“Már elkezdtünk dolgozni az új autónkon” – mondta a Ferrari elnöke, Stefano Domenicali a BBC-nek. “A következő hetekben csak ezzel fogunk foglalkozni. Jövőre jobban akarunk kezdeni, mint az idén” – tette hozzá az elöljáró.

Az olasz szakember beszélt a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) és a csapatok érdekvédelmi szervezete, a FOTA közötti viszályról – amelyben ő maga is nagy szerepet játszott -, amely reményei szerint hamarosan megoldódik.








hirdet�s