FORMA 1 – A Ferrari elbocsátotta az aerodinamikáért felelős főmérnökét

A csapat eredménytelen szereplése miatt az olasz Ferrari csapat elbocsátotta állásából az aerodinamikáért felelős főmérnökét – írja szerdai számában a Gazzetta dello Sport. Az elmúlt években három konstruktőri címben részes 41 éves brit John Iley így már nem vesz részt a jövő évi versenyautó kialakításában.

Az újság úgy tudja, a Ferrari a július 12-i Német Nagydíj után egyezett meg Iley-vel a szerződés felbontásától. A versenyen ezúttal sem az elvárásoknak megfelelően teljesített a csapat: a brazil Felipe Massa ugyan harmadik lett, de a finn Kimi Räikkönennek műszaki hiba miatt ki kellett állnia. Az istálló kilenc futam után csak negyedik a konstruktőri világbajnokságban, kerek 80 ponttal lemaradva az élen álló Brawn-GP-től. A pilóták versenyében Massa ötödik, Räikkönen pedig csak tizedik. Tavaly Massa egy ponttal maradt le a brit Lewis Hamilton (McLaren-Mercedes) mögött a vb-címről, Räikkönen pedig harmadik lett, az istállók versenyét viszont Ferrari nyerte.

A sikertelenségéért a jelek szerint a brit mérnököt tetté felelőssé, aki így már nem vesz részt a jövő évi autó kifejlesztésében. Iley 2004-ben érkezett a Renault-tól, a segítségével megalkotott versenyautókkal a német Michael Schumacher és Kimi Räikkönen két világbajnoki címet szerzett, a Ferrari pedig háromszor nyerte meg a konstruktőri vb-t.








hirdet�s