Helyi közélet

2013.04.05. 16:25

Mindegyik szerepével szoros a kapcsolata

Miskolc - A friss Soós Imre-díjas színész korábban átutazóban sem járt Miskolcon.

Miskolc - A friss Soós Imre-díjas színész korábban átutazóban sem járt Miskolcon.

Az öltözőben ülünk és néhány mondat után nem csodálkozunk azon, hogy Rusznák András gyerekkora óta színésznek készült. Nyolc évesen már színjátszó­kör­be járt, majd tizennégy éves korában elhatározta, hogy a debreceni Ady Endre Gimnázium dráma tagozatán szeretné folytatni tanulmányait. Édesapja próbára tette fia elhatározását, azt mondta: „Itt van egy vers – ez József Attilától a „Kései sirató” volt –, tanuld meg, és ha úgy mondod el, ahogy kell, akkor mehetsz Debrecenbe”.

A gimnázium meghatározónak bizonyult, bátorságot, önbizalmat és sok szeretet kapott ott. Majd elkerült Budapestre, ahol az Új Színházban, stúdiósként kezdte szakmai tanulmányait, immár igazi színházi környezetben, találkozva Derzsi Jánossal, Nagy Marival, akiket mesterének tekintett. Innen a Színművészeti Egyetemre vezetett az útja.

Mennyit ér?

Honnan és mikortól színész valaki? Attól a bizonyos papírtól leszel-e tanár, orvos, vagy színész? – filozofálgatunk az öltöző sajátságos atmoszférájában. András meséli, hogy amikor elvégezte a színművészetit, szabadúszóként voltak olyan hónapjai, amikor nem dolgozott. Volt ideje elgondolkodni azon, hogy mennyit ér a hivatalos igazolás, szakmai szempontból.

A Miskolci Nemzeti Színház új társulatáról szóló megbeszélések alkalmával, András nevét Szőcs Artur dobta be, aki a Miskolci Nemzeti Színház rendezője és művészeti tanácsának tagja. Kettejük barátsága munkával kezdődött: már az egyetemen több sikeres vizsgaelőadást hoztak létre közösen. Amikor Kiss Csaba direktor hivatalosan is felkérte társulati tagnak boldogan igent mondott.

Szoros kapcsolatok

Tavaly augusztus óta már nem volt szünete, sokat dolgozik, a kritikák szerint kiválóan: „A padlás” kapcsán azt írják: „Rusznák András nem csinál semmit, csak az előszínpadig kijön, és úgy, ahogy van, sallangok és manírok nélkül elénekli a számot. Pontosabban, amit jelent. A színházterem egyszerre megtelik – és innen már az előadás nem az, ami eddig volt.” Nem túloz a 7ora7.hu. Gyermeket, felnőttet megérint a félig mese, félig musical. „A hideg gyermekben” ugyanakkor Erika szerepét játssza. Epizódszerep, nagyon erős alakítással. És „A Gézagyerekben”? Az úgynevezett istendrámában egy autisztikus fiúban ölt alakot. Mind a három ő, a fiatal színész.

Beugrik egy régi klasszikus: „minden szerep jó szerep” – énekelte az Európa Kiadó anno.

András is azt mondja, hogy mindegyik szerepével szoros a kapcsolata, talán ennek köszönhető, hogy alakításait a nézők szeretik, a rendezők pedig egyre nagyobb feladatokkal bízzák meg, hiszen amióta ideszerződött három főszerepet kapott, jelenleg éppen Hamletet próbál. „Ha valaki elképzel egy jó évet magának, akkor az valami ilyesmi, mint az enyém, mint ami velem történt” – mosolyog.


Kilátó-díj, a legjobbnak

A Miskolci Nemzeti Színház évadzáró társulati ülésén adják majd át az évad ifjú színészének a Kilátó-díjat. Az elismerésre a miskolci teátrum tizenkét fiatal művésze jelölt, azonban arról, hogy ki kapja meg a díjat nem csak a társulat dönt majd, hanem a publikum és az Észak-Magyarország olvasói is. Ebben igyekszünk némi segítséget nyújtani azzal, hogy március 29-től egészen május végéig bemutatjuk az ifjú színészeket. Most Rusznák Andrást, akit „A Gézagyerekben”, „A padlásban”, és a „Hideg gyermekben” is láthatott már a színházba járó publikum, míg áprilisban a „Hamlet” címszereplőjeként merítkezik meg.


- ÉM-JLI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában