Főpróba helyett börze

Főpróba helyett börze

33 labdarúgó lépett
pályára szombaton a Diósgyőri VTK
színeiben.


Egy héttel a bajnokság rajtja előtt

Sárospatakon nyerte meg a négycsapatos
felkészülési tornát
a
Diósgyőri VTK NB I-es
labdarúgócsapata. A piros-fehérek
jelenlegi 22 fős keretéből
húszan (Köteles, Somodi,
Giák, Kállai, Milicic, Menyhért,
Gohér, Viskovic, Bokros, Horváth Sz.,
Kerényi, Lakatos, Takács P.,
Búrány, Lipusz, Horváth Á.,
Kovács Á., Lippai, Kleiber,
Balajti
) léptek pályára,
csupán két játékos,
Nagy G. és Szabó
V
. hiányzott sérülés
miatt. A ,,húszak” mellett összesen 13
,,idegen” mérette meg magát, akik
közül voltak olyanok, akik már napok
óta a DVTK-val edzettek, úgymint
Juhász Gy. (Kaposvölgye),
Majoros (Nyíregyháza),
Vadász
(Fehérvár),
Zámbó
(Fehérvár),
Menyhárt (Kecskemét),
Piszoly (Déva),
Bulatinovic (P. Beograd), de hat
új játékos is bemutatkozott.

Újak


Utóbbiak közül ketten, Faggyas
Milán
és Nagy
Róbert
a Debreceni
VSC
-től jöttek (a bajnokcsapattól
hétfőn további két
játékos, Huszák
Tamás
és
Spitzmüller István
érkezése várható),
míg két dél-szláv
futballista, Vujicic és
Desnica mellett két
szlovák labdarúgó,
Urbán, és
Palencar is egyaránt kapott
40-40 perces bizonyítási
lehetőséget.


– A két dél-szláv és
két szlovák fiú nem
győzött meg arról, hogy pont
rájuk van szüksége a
DVTK-nak, így el is
búcsúztunk egymástól
– mondta Aczél
Zoltán
, a DVTK
vezetőedzője. – Szombaton azt is
tisztáztuk, hogy Juhász
Gy
., Zámbó,
Vadász
és
Menyhárt sem lesz az őszi
idényben a Diósgyőr
játékosa, hasonló ok miatt.
Más a helyzet Majorossal, vele
a szerződésének a
feltételeiről nem sikerült
megállapodni. A debreceniek,
Faggyas és Nagy
R
. természetesen maradnak, és
azt szeretném, ha a dévai
Pisoiu és a Partizan
Beogradtól
érkezett
Bulatinovic is visszatérne
hozzánk.

Harminchárom


Arra a kérdésre, hogy a bajnoki
nyitány előtt napokban tovább
folytatódik-e játékosok
áradata, Aczél
Zoltán
a következőket mondta:


– Július elején még elment
volna ez a fajta játékosbörze, ami
Sárospatakon is volt, de
fogytán vagyunk az időnek, és
innentől már csak olyan
játékosoknak kéne
érkezniük, akikről tudom, hogy
képesek arra, hogy helytálljanak a
tétmérkőzéseken. Nem
panaszként mondom, de három hét
késésében vagyunk, mert mi
még csak most próbáljuk meg
kialakítani a keretet, holott a szezon
előtt egy héttel, – ami a pataki
tornával esett egy időre – már
16 játékosnak, vagyis egy kész
csapatnak kellett volna számot adnia
tudásáról, egy ellenféllel
szemben, nem pedig 33 játékosnak alkotnia
három csapatot.








hirdet�s