Főnök vagyok, vajon jól csinálom?

Főnök
Főnök
Ha abból indulunk ki, hogy átlagosan 70 évet élünk, abból negyven évig dolgozunk, ez alatt a negyven év alatt közel 9000 napot munkával, ennek a 9000 napnak a kétharmadát pedig ébren töltjük, ennek a felét pedig a munkahelyen, akkor azt mondhatjuk, hogy aktív életünk felében a munkahelyünkön vagyunk.

Mottó:
„Az ókori Rómában a diadalmenetek során az uralkodók egy szolgát tartottak maguk mellett, akinek az volt a feladata, hogy állandóan a következő mondatot sugdossa a fülükbe: ’Császár, te is csak egy egyszerű halandó vagy!’ ” – Srica
Munkahelyet választunk, és főnököt hagyunk el

Így szól az örök érvényű, emberi erőforrással foglalkozó szakemberek között gyakran használt mondat. Az esetek többségében ez igaz is. A legtöbbünk a munkahelyek megpályázásakor azt tartja elsődlegesnek, hogy milyen juttatásokra számíthat, milyen lesz majd a munkaköre és abban a konkrét feladata, milyen környezetben dolgozhat majd (pl az adott munkahely milyen messze esik a lakhelyünktől) és természetesen az is befolyásoló lehet, hogy milyen jövőre számíthat majd az adott vállalatnál.

Amikor pedig új állás után nézünk a meglevő lecserélése mellett, nagyon sokszor beleesik a latba, hogy mennyire jövünk ki a főnökünkkel, megkaptuk-e azt, amit elvártunk annak idején, és hogy mennyire érezzük a támogatását. Ha ezt a mondatot teljes egészében nem is érezzük helyénvalónak így első olvasásra, gondolkodjunk el azon (ugyanannak a dolognak az ellentétén), hogy vajon akkor is kapva kapunk-e egy új lehetőségen, ha a munkalégkör jó, ha érezzük, hogy biztonságban vagyunk most is és a belátható jövőben is, és naponta több sikerélmény is ér minket?

Vajon szívesen váltunk, vagy akár buzgón keressük az új állást akkor is, ha szeretjük a munkánkat és minden szinten elismeréssel vesznek körül minket? Vagy mennyire változik az álláskeresési folyamat sebessége akkor, ha állandó elmarasztalásban van részünk?

Kapcsolat a főnökkel

Aktív életünk felében tehát a főnökünk (beosztottunk) az az ember, aki a leginkább meghatározza a mindennapjainkat, illetve azok hangulatát. Remélhetőleg mindannyian átélhettük már mindkét végletet: azt az érzést, amikor gyomorgörccsel, feszülő idegekkel közelítünk munkahelyünk felé, azzal a gondolattal, hogy “jaj mi lesz ma is”, vagy azzal a jóleső bizsergéssel, hogy “de izgalmas nap lesz ma is, alig várom, mik fognak történni!”. Azért írtam, hogy “remélhetőleg”, mert biztos vagyok benne, hogy a negatív végletet mindenki tapasztalta már élete során, de az már nem ilyen magától értetődő, hogy a pozitív oldalban is volt részünk. Sajnos. Mert ez utóbbi a tapasztalataim szerint ritka, mint a fehér holló.

Természetesen a reggeli gyomorgörcsös érzés sok mindentől függhet. Feszültek lehetünk akkor is, ha nem vagyunk a helyünkön, azaz a munka számunkra – legyen az bármilyen – csupán “favágás”, mert legszívesebben valami egészen mással foglalkoznánk, vagy éppen valamilyen magánéleti jellegű probléma nyomaszt, fáradtak, elesettek vagyunk. Mostani írásomban viszont nem ezekre teszem a hangsúlyt, hanem azokra az esetekre, amikor frusztrációnk oka a munkahelyünk maga.

Ki tehet arról, ha a feszült helyzet állandósul tehát, a főnök, vagy a beosztott?

Adódik a válasz, hogy mindketten, persze, ám … azért ezt a felelősségi kört mégiscsak a főnököknek osztanám. Egy vezető beosztású ember pontosan attól vezető beosztású, mert tevőleges része van abban, hogy a feladatok teljesüljenek, és abban is, hogy azok milyen áron valósulnak meg. Az övé a hatalom elsősorban, ő az, aki a dolgokat irányítja, akinek az események felett kontroll-, és beavatkozási lehetősége van, aki az együttműködés minőségét meghatározza, aki a szabályrendszereket alkotja.
Főnöknek lenni hatalmat jelent, beosztottnak lenni kiszolgáltatottságot. Hangsúlyos kérdés, hogy a vezető mire használja a hatalmát.

A rossz főnökök: Összefoglaló meghatározással: rossz főnök az, aki a hatalmát rosszul használja, azzal visszaél.
Tudta ön, hogy Az Egyesült Államokban a munkahelyi hatalommal való visszaélés jogilag büntethető?

Milyen rossz főnök-típussal találkozhatunk tehát a leggyakrabban?

Az első és legrosszabb az agresszor:
Ő a pozíciójából fakadó hatalmat úgy értelmezi, hogy joga van a csapatába tartozóakkal kiabálni, őket rendreutasítani, megalázó helyzetbe hozni, zsarolni, megsérteni, lekicsinyleni. A csapattagok véleményét nem hallgatja meg, a döntésekbe nem vonja be őket, nem segít, általában nem elérhető. Mellette az emberek szenvednek, csapata zárkózott, bizalmatlanok az emberek, általában magas a fluktuáció (lemorzsolódás, gyakran cserélődnek a csapattagok). Ha beosztottként ilyen főnökünk van, nagyon gyakran kelt bennünk félelmet. Megkönnyebbülés ugyan hazamenni a nap végén (de általában sokat túlórázunk mellette), sokszor hazavisszük a problémát, nehezen alszunk, a munkahelyünkkel álmodunk, ingerlékenyek, érzékenyek vagyunk. A problémáinkról otthon is nehezen beszélünk, mert nagyon gyakran ez a főnök aláássa az önbizalmunkat, sőt ez az álláskeresési hatékonyságunkat is befolyásolhatja. Ez beosztotti oldalról nehéz csapdahelyzet.

Ennél egy fokkal “jobb” a kétpályás játékos:
Ő nem kiabál, de kiszámíthatatlan, a “mosolygós gyilkos“. Sosem tudjuk, mivel fog legközelebb előállni, egyik héten ez az ember a kedvence, a másik héten a másik. Sok esetben a saját hibáit a beosztottaira hárítja, bűnbakot keres és talál. A hibákat felnagyítja, a dicséretekkel viszont szűkszavúan bánik. Nagyon sokszor csak a tekintetéből érezzük, hogy “van valami a háttérben”, mert ritkán kommunikál őszintén. A felelősségáthárítás gyakori nála, segítséget elvétve nyújt (“oldd meg vagy távozz”), ritkán áll rendelkezésre. A saját főnökével (ha van) általában nagyon jóban van, de sokszor előfordul, hogy hamis információk és hazugság árán. Az ilyen főnökkel rendelkező csapat fluktuációja közepes (a kedvencei sokáig bírják – általában addig, amíg kedvencek), de nem ritka a kirúgás, azaz az előzmények nélküli szerződésbontás sem.
Beosztottként mellette a bizalmatlanság, bizonytalanság, az elszigetelődés a leggyakoribb érzésünk. Ha éppen nem mi vagyunk a céltáblája, akkor megúszhatjuk. Ha esetleg újonnan csatlakoztunk a csapathoz, nagyon nehéz a dolgunk, mert a csapat is bizalmatlan, nehezen fogadja az új tagokat, és a főnökünktől sem kapunk információt a feladatokhoz, így könnyen lehet kudarcélményünk.

A harmadik, viszonylag enyhe stílus a fentiekhez képest, a magára hagyó:
Általában visszahúzódó, ha van irodája, annak gyakran zárva az ajtaja, sosem tudjuk, éppen hol van és mit csinál, számára mi a fontos, mi kevésbé az. Sok esetben látjuk nagyon feszültnek, érdektelennek, motiválatlannak. Ez a főnöktípus bántja legkevésbé az önérzetünket, kudarcélményünk nem jellemző, hogy lenne (hacsak nem a hiányzó prioritások és a segítség elmaradásából fakadó információhiány miatt), de ez igaz a sikerélményekre is. Ha mellőle munkahelyet váltunk, általában unalomból tesszük. Csapata gyakran “szétcsúszik”, sérülnek a határidők, feladatok megoldatlanok maradnak.

Miért vannak rossz főnökök?

Mentségükre (de nem felmentésként) szóljon, hogy mert nem tudják, hogyan legyenek jó főnökök. Érzékeny emberek ők, de csak azt a megoldást ismerik, amit éppen használnak (a kiabálást, a visszavonulást vagy a manipulációt), és azt hiszik, ez az egyetlen üdvözítő út. Sőt, talán azt is hiszik, hogy ez így jó és így könnyebb. Pedig tévednek. Minden tettünknek vannak következményei, és ők ezt is tudják, legalábbis érzik.

Rossz főnök alatt egy csapat nem fejlődik

Az eredményeket legfeljebb rövid távon képesek produkálni, a csapattagoknak újító ötleteik ritkán (ha egyáltalán) vannak. A főnök ezzel kiszolgáltatott lesz a problémáknak, a döntési szint feljebb kerül (azaz hozzá), hisz a beosztottak ritkán mernek döntéseket hozni egyedül. Sok esetben a főnök attól is túlterhelődhet, hogy a fentiek miatt túl gyakran kell ellenőriznie a beosztottai munkáját. A csapat tagjai túl gyakran cserélődnek, ami egyrészt megnöveli a személyzeti vezetők kiválasztási munkáit, a tudást és tapasztalatot pedig nehéz pótolni, amit egy-egy régi ember a vállalatnak jelentett. Nem beszélve a munkaügyi perek költségeiről, amelyet a vállalatnak kell fizetnie nem megalapozott szerződésbontások esetén.
Ennek a viselkedésmódnak azonban rájuk nézve is van következménye.

Ők, mivel érzékenyek, a legtöbbször szoronganak, félnek, egyedül vannak, hisz a problémáikat nem tudják kivel megbeszélni. A stressz az ő életmódjukra is jellemző, ahogy a zártság is. Nagyon nehéz dolog állandóan a kudarctól félni, és nagy erő kell ezt az érzést leküzdeni. Nem láttam még olyan “rossz főnököt”, aki úgy gondolna vissza az eltelt napjára, hogy de jó, hogy ennyi embert sikerült megbántanom. Hazaérve ők inkább félreteszik a munkahelyi dolgokat, nem gondolnak a nehézségekre, és jó esetben próbálják az élet másik részét élvezni. Rossz esetben a feszültségeket pótszerekkel (pl. alkohol) oldhatják, gyakran az álmukat csak altató hozza meg, ami nagy veszélyt jelent az életükre.

Mi a kiút?

Elsősorban a sokszor fájdalmas őszinte szembenézés: rossz főnök vagyok. A sebész is először vág, ami lehet fájdalmas is, de aztán jöhet a gyógyulás. Ha ez megtörtént, az egyik megoldás, hogy el lehet kezdeni tanulni. A jó vezetővé válásnak jól meghatározható lépcsőfokai vannak, amelyeket egyenként meg kell (és lehet) lépni.

Ezek közül az első lecke, hogy a munkahelyünk nem katonaság (kivéve, ha tényleg az), és a katonaságbeli parancsokat és utasításokat a vezetői motivációs képesség váltja ki.
A második lecke, hogy a beosztottaim nem én vagyok és hogy nem feltétlenül az én megoldásaim a legjobbak. Lehetséges, hogy egy-egy feladat másképpen is megoldható, ahogy én azt elképzeltem, de hozhatja ugyanazt az eredményt. Lehetséges, hogy az adott feladatot a beosztottam lassabban oldja meg, de ez nem baj, mert addig is foglalkozhatom mással, azaz engem tehermentesít vele.

(Hallottam olyan vezetőről, aki reggel a vállalata kapujához érve találkozott a takarítónővel és megköszönte a munkáját. A takarítónő meglepődve mondta, hogy de hát ez természetes. Erre a vezető azt válaszolta, hogy “azért köszöntem meg, mert ha Ön nem lenne itt, nekem kellene takarítanom”.) A harmadik lecke, hogy felelős vagyok a beosztottaimért, és az ő életükért, az engem körbevevő emberekért, és hogy jobb dolog egy olyan környezetben dolgozni, ahol kedvelnek, mint ahol félnek tőlem. Azaz saját magamat büntetem, ha távol tartom magam a csapatomtól.

Először nehezen megy – ne adjuk föl!

A tanulás az elején nehezen fog menni, mert ragaszkodunk majd a jól bevett mintáinkhoz. A változás lassú ugyan, sok türelem kell hozzá, de rózsát terem, mert megszabadulhatunk a szorongásoktól, kinyílhat a világ, és a labilis, kierőltetett eredmények helyett jöhetnek stabilak, kiegyensúlyozottak, könnyebbek.

Ha nem szeretnénk tanulni, célszerű megvizsgálni, hogy vajon szeretnénk-e egyáltalán vezetői beosztásban dolgozni? Meg tudunk-e küzdeni az ezzel járó felelősséggel? Igaz, hogy vezetőként magasabb fizetési körbe kerülünk, de a pénz nem pótolja az egészségünket. Ebben az esetben döntsük el, hogy nem lenne-e jobb, ha az álmainkkal foglalkoznánk, és abból próbálnánk jövedelmező állást találni, vagy felépíteni egy jól működő vállalkozást?

Nem változni=önmagunkat becsapni

Ha tudatosult bennünk, hogy rossz vezetők vagyunk, de mégis megtartjuk a helyzetet változatlannak, önbecsapás áldozatai leszünk. Azt gondolom, az a bűn, ha valaki rájön, hogy rosszul csinálja, és ennek ellenére folytatja, az pedig erény, ha valaki felvállalja, hogy eddig nem ment jól a dolog és igyekszik javítani a helyzeten. Sőt, a főnök nem a kinevezéssel születik.

Mit tehetünk beosztottként, ha rossz főnökünk van?

Sajnos nem sokat, mert kiszolgáltatottak vagyunk neki. A lelkierőnktől, a stabilitásunktól függ, hogy milyen kapcsolatot tudunk kialakítani vele, de ha tehetjük, ne vigyük haza a feszültséget. Ha méltánytalan bánásmóddal eltávolítanak az állásunkból, álljunk ki a jogainkért. Manapság munkaügyi pert alkalmazotti oldalról viszonylag könnyű megnyerni.

A jó főnök ismérvei
– A jó főnök nem “puhány”.
– A jó főnök nem arról ismerszik meg, hogy mindent megenged. Ahogy a jó szülő sem.
– A jó főnök nyitott. Beosztottjának szabad hibáznia, és azt bevallania neki, hogy időben segíthessen.
– Azaz a jó főnök segítőkész is, és a bajban sem hagy egyedül.
– Elérhető, amikor szükség van rá, mert merünk ugyan dönteni, de az ő véleménye is számít.
– Megérti a szükségleteinket, legyen az tárgyi, személyi, viselkedésbeli, ha nem tudja kielégíteni azokat, azt nyíltan felvállalja.
– Véleménye, álláspontja a lényeges dolgokat illetően köztudott, és ugyanez igaz a feladatok fontossági sorrendjére is. Ha szabadságon van, nem szükséges telefonon zaklatnunk, hiszen minden információt a rendelkezésünkre bocsátott, és felhatalmazott a megfelelő döntések meghozására, sőt, tudjuk, hogy bízik bennünk. Ugyanakkor hosszas távolléte a vállalat eredményességét csökkenti, hiszen ő az, aki a célokat meghatározza, hozzá az erőforrásokat biztosítja, aki legalább annyit dolgozik, mint a beosztottai, hiszen példát mutat ezzel is.
– Mellette biztonságban érezzük magunkat. Mindenkivel tisztelettel bánik, kortól, nemtől, rangtól, nemzetiségtől függetlenül, a csapat értékei mindenki számára elfogadhatóak, még véletlenül sem kirekesztők.
– Kérését szégyen nem teljesíteni, anélkül, hogy ezt ő külön mondaná. Csapata ezért eredményes, fejlődőképes, vidám, kiegyensúlyozott. Gyakori a nevetés, az asztalokon virág van.
– A jó főnökre felnézünk, a jó főnököt szeretjük. Hiszen jó vele dolgozni.

Kapcsolódó:

  • A legstresszesebb állások
  • Kórokozó a munkahely
  • Munkahelyi torna
  • Kinyírunk kollega!







  • hirdet�s