Folytatódik a mentőirányítási rendszer integrálása a 112-es segélyhívóba

Budapest, 2015. szeptember 22., kedd (MTI) – Jövő év közepére integrálódhat teljesen a mentők segélyhívó rendszere az ESR-112-be. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny keddi számában jelent meg.

Az ESR-112 egységes segélyhívó rendszer és az Országos Mentőszolgálat “MIR” elnevezésű mentésirányító rendszere integrációjának megvalósításához Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek 190 millió forintos forrást kell biztosítania azonnal a Kormányzati infokommunikációs szolgáltatások jogcímcsoport javára.

Az Orbán Viktor kormányfő által jegyzett határozat szerint a 112-es európai segélyhívószámra épülő egységes segélyhívó rendszer kibővítése, valamint a 104-es segélyhívószámhoz kapcsolódó feladatok hatékony ellátása érdekében Pintér Sándor belügyminiszternek és Balog Zoltán emberierőforrás-miniszternek október végéig meg kell vizsgálnia az Országos Mentőszolgálat egységes európai segélyhívó számra alapozott Egységes Segélyhívó Rendszerbe (ESR) történő integrálásának jogalkotási, személyügyi feltételeit.

A kormány felhívja továbbá az érintett minisztereket, hogy az Országos Mentőszolgálat segélyhívó rendszerének az ESR rendszerébe történő biztonságos integrálásához szükséges valamennyi intézkedést 2016. június 30-áig tegyék meg – olvasható a határozatban.

A 112-es számon hívható egységes segélyhívó rendszer, az ESR-112 bemutatásakor 2013 májusában Lucza Vilmos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációs államtitkárságának főosztályvezetője azt mondta: a kormány kiemelt célja, hogy a segítségnyújtás folyamata felgyorsuljon. Szege Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyi informatikai programirodájának vezetője közölte: a 112-től azt várják, hogy a segítség 15 percen belül megérkezzen az állampolgárhoz. A segélyhívásokat fogadó szakembereknek fontos szerepük lesz abban, hogy a segélykérőtől minden olyan információt begyűjtsenek, ami segítheti a kórházi ellátást.

Ugyanekkor Göndör László, az ESR-112 projekt vezetője kiemelte azt is, hogy a 112-es egységes hívószám mellett egyelőre a készenléti szervek jelenlegi hívószámai – a 104, a 105 és a 107 – is élni fognak.

– MTI –



Sporthírek