Folyamatosan nő az agyhártyagyulladásos betegek száma

A zalaegerszegi kórházban szerda délután 14, a szombathelyi kórházban 2 beteget kezelnek agyhártyagyulladással, de már ennél is többen jelezték, hogy a kór tünetei jelentkeztek náluk. Valamennyien ugyanattól a Zala megyei őstermelőtől vásároltak valószínűleg kullancstól fertőzött nyers kecsketejet, amelyet forralás nélkül ittak meg.

Az őstermelő és családja is a fertőzött, kórházban ápolt betegek között van – mondta a Független Hírügynökségnek Tóth Ágnes, a Zalai kistérségi tiszti főorvos. A tisztiorvosi szolgálat információi szerint az őstermelő kecskéi közül 3 hete több is egy nap alatt elhullott. Elképzelhető, hogy ezeknek a beteg állatoknak a teje fertőzte meg augusztus elején az embereket. A tiszti főorvos hozzátette: az őstermelő nem hibáztatható, mivel a kullancsos fertőzés az állatoknál nem mutatható ki, az elhullást pedig bejelentette az Állategészségügyi Állomásnak.

Tóth Ágnes elmondta, az őstermelőnek engedélye volt saját telephelyén forgalmazni a kecskéktől lefejt tejet és arra is, hogy néhány boltba, illetbve a szombathelyi piacra szállítson. Valószínűleg ezért is vannak a fertőzöttek között szombathelyi betegek is. Hozzátette: tudomása szerint az Állategészségügyi Hatóság valamenyi olyan boltban, amelybe az őstermelő szállított, zárolta, illetve eltávolította a tejet és a sajtot.

A tiszti főorvos felhívta a figyelmet: a nyers tejet minden esetben csak felforralva szabad fogyasztani, maga is megdöbbenve hallotta a híradásokban, hogy néhány beteg azzal indokolta a forralás elmulasztását, hogy a nyers kecsketej gyógyítja az allergiás megbetegedéseket.








hirdetés










hirdet�s