Folyamatosan fejlesztenek Alsóvadászon

A konyhát is korszerűsítik
A konyhát is korszerűsítik - © Fotó: Kozma István
Alsóvadász – Sikeres pályázatok soráról számolt be a polgármester.

A jobb élet reménye vitt el innen sokakat, akik külföldön vagy magyar nagyvárosban folytatták életüket. Az alsóvadászi munkaképes, aktív lakosság egy része alul­iskolázott, betöltetlen állás pedig bőven van a térségben, ám hiányzik a jól képzett szakember.

A sport pers­pektíva, húzóerő­­­ lehet.” Szemán János

Szemán János polgármester a nehéz sorsú családok gyermekeire koncentrál, és mindent megtesz azért, hogy pozitív példákat lássanak a hátrányos helyzetű gyermekek, és hasznosan, például tanulással, sportolással üssék el az időt.

A település vezetője néha hitét veszti, még az általa csak „polgármester-betegségként” emlegetett cukorbajt is a feszültségektől terhes munkája számlájára írja, de nem adja fel, pályázik, nyer és fejleszt.

Fejben is fejlődni

– Fejlődünk, folyamatosan pályázunk és nyerünk. Megújítjuk, korszerűsítjük a konyhánkat, a református templom is megérdemli a fejlesztést és a doni emlékmű is megszépül. Ez a szívügyem, mindent megteszünk azért, hogy életben tartsuk a Don-kanyarban harcoló magyar honvédek emlékét. Támogatást kapunk majd felzárkóztató programokra is, bölcsődét is építünk, mert indokolttá teszi ezt a magas gyermekszám, de fejben is fejlődni kellene, a lelkekben is meg kellene újulnia a lakosság egy részének – hangsúlyozza Szemán János.

Az elöregedő település legnagyobb problémája, hogy kevés a jól képzett szakember és a lakosságnak egy kis számú problémás rétege pedig nem akar kitörni a mocsárból.

Fotó: Kozma István Fotó: Kozma István ©

– Gyakran a munkaeszközt is tönkreteszik – sóhajt fel a település vezetője, aki elsősorban a fiatalok nevelésére összpontosít. – Szeretem a futballt, szeretném kiemelni a tehetséges gyerekeket. A sport perspektíva, húzóerő lehet a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek számára.

Egyébként nem csak a sport számít helyben közösségépítő tevékenységnek, Szemán János különös figyelmet fordít a nyugdíjasokra is. Kirándulásokkal, egészségmegőrző és szórakoztató programokkal is igyekszik pezsgő kulturális életet biztosítani a községben élők számára.

– Fontosnak tartom a hagyományőrzést, a történelmet, hisz ismernünk kell a múltunkat ahhoz, hogy biztos alapokra építsük a jövőnket. Rengeteg rendezvényt szervezünk, és törekszünk arra, hogy a helyiek itt minőségi kikapcsolódást kapjanak – sorolja.

– ÉM-JA –


Bölcsőde is épül

„Az egyik üresen álló telek hamarosan komoly fejlesztések helyszíne lesz. Itt épül meg az alsóvadászi bölcsőde. Ez kiemelten fontos beruházás, hiszen a nehéz sorsú családok gyermekeinek beilleszkedését is segíteni fogják majd a szakemberek. A kicsikre kell koncentrálni, tőlük függ a település jövője” – jelenti ki Szemán János, akinek legkedvesebb hobbija a vadászat.

– Én csak vadkanra lövök, az őzt sajnálom, de nem is a zsákmány a lényeg, a nyugalom és a relaxáció iránti vágy visz ki általában az erdőbe – teszi hozzá.