Folyamatos beruházások Balajton

A gyerekházban mindig sok a gyerek, nagy a zsivaj
A gyerekházban mindig sok a gyerek, nagy a zsivaj - © Fotó: Kozma István
Balajt – Pályázati támogatásból, közmunkaprogramban, vagy saját erőből, de mindig csinálnak valamit.

A településre látogatónak is szemet szúrhat, hogy több, egyforma színű és kinézetű, láthatóan a közelmúltban megújult épület van Balajton. Ez pedig nem véletlen, sikeres pályázatoknak köszönhetően ugyanis több fejlesztést is megvalósíthattak.

A Biztos kezdet Gyerekház egy abszolút sikertörténet a településen, szintén sikerült felújítanunk.” Szabó Árpád Zoltán

Rendelő és gyerekház

Az orvosi rendelő felújítása két éve készült el, a gyerekház a közelmúltban újult meg teljesen, nyílászáró csere, szigetelés, fűtéskorszerűsítés valósult meg, utóbbihoz kerítést szeretnének még építeni saját erőből idén.

– A Biztos kezdet Gyerekház egy abszolút sikertörténet a településen. Néhány éve vette meg az önkormányzat az épületet és adtuk helyszínnek a kistérségi gyerekháznak, majd két évig az edelényi kistérség fenntartásában volt. Majd amikor a gyerek­esélyprogram megszűnt, akkor az önkormányzat átvette, és már harmadik éve csináljuk – magyarázza Szabó Árpád Zoltán polgármester.

Belső felújítás is megvalósult festéssel az épületben, laminált padlót fektettek le, így már minden adott a gyerekeknek, akik mindig szép számban vannak a gyerekházban az anyukájukkal együtt. Minden nap van valamilyen program, például virágültetésen voltak túl éppen az apróságok ottjártunk előtt.

Nagy harca volt az önkormányzatnak, hogy óvodát építhessen, amelyben jelenleg is 38 gyermek kap helyet. Korábban a falubusz hordta Edelénybe a gyerekeket, de amikor kötelező lett három éves kortól az óvoda már túl sok óvodás gyermek lett és nem volt alkalmas arra a falubusz, hogy szállítsa őket. Így végül teljesen új épület valósult meg, zöldmezős beruházásban pályázati támogatással, ahol a gyerekek számára minden adott.

A polgármesteri hivatal épülete már majdnem túl van a felújításon: hőszivattyús fűtés valósult meg, napelemek kerültek a tetőre, amelyek a fűtés mellett az épület elektromos árammal való ellátásában is szerepet játszanak. De teljes tetőcsere, hőszigetelés, nyílászáró csere is megvalósult, jelenleg az utolsó simításokat végzik, csatornázás, lambériázás van még hátra. Akadálymentesítés is társult a felújításhoz, mozgáskorlátozott mosdóval.

– A Kultúrházra ráférne egy tetőcsere, külső felújítás, belső festés, a fűtést belügyminisztériumi támogatásból felújítottuk, központi fűtés épült ki új kéménnyel – tér át a polgármester arra, ami még hátravan.

Fejlesztések közmunkában

A ravatalozó jelenleg felújítás alatt áll a közmunka program keretében. Jelenleg 65-en dolgoznak közmunka programban a településfenntartási, fejlesztési feladatokban Balajton, de a programban valósult meg például a színpad a hivatal mögött, 2200 méter járda készült, térkövezés, buszforduló, sőt a buszmegállók is.

– A Szabadság út nagyon rossz állapotban van, szeretnének valamilyen forráshoz jutni, hogy felújíthassuk, illetve a településnek egy részén nincs szennyvízhálózat, amit szeretnénk mihamarabb megcsinálni – teszi hozzá Szabó Árpád Zoltán.

Horváth Imre