Fölszállott a páva – Idén is gyerekek jelentkezését várják

Budapest, 2016. március 10. Hoksz Attila, a Fölszállott a páva 2015-ös közönségdíjas néptáncosa a Fölszállott a páva népzenei és néptánc tehetségkutató verseny új évadának sajtótájékoztatóján Budapesten, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Kunigunda útjai székházában 2016. március 10-én. A háttérben Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója (j2) és Doncsev András, az MTVA kulturális főszerkesztője, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke (j). A versenyt az MTVA a Hagyományok Házával közösen negyedszer hirdeti meg.
Budapest, 2016. március 10. Hoksz Attila, a Fölszállott a páva 2015-ös közönségdíjas néptáncosa a Fölszállott a páva népzenei és néptánc tehetségkutató verseny új évadának sajtótájékoztatóján Budapesten, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Kunigunda útjai székházában 2016. március 10-én. A háttérben Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója (j2) és Doncsev András, az MTVA kulturális főszerkesztője, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke (j). A versenyt az MTVA a Hagyományok Házával közösen negyedszer hirdeti meg. - © MTI Fotó: Bruzák Noémi
Budapest/Debrecen/Miskolc/Nyíregyháza – Idén is gyerekek jelentkezhetnek a Fölszállott a páva című népzenei és néptánc tehetségkutatóba, amelyet a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) a Hagyományok Házával közösen negyedszer hirdet meg.

A Duna televízión ősszel adásba kerülő műsorba a 6 és 14 év közötti gyerekek legfeljebb hét perces demófelvétellel és a kitöltött jelentkezési lappal nevezhetnek április 10-ig – hangzott el a műsort beharangozó csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.

A jelentkezéseket négy kategóriában várják: énekes szólisták – énekegyüttesek, hangszeres szólisták – zenekarok, táncos szólisták – táncospárok és néptáncegyüttesek indulhatnak az érdeklődők. A részletes versenykiírás a Fölszállott a páva Médiaklikk oldalán – mediaklikk.hu/pava – és a Hagyományok Háza weboldalán – hagyomanyokhaza.hu/folszallottapava/hirek – érhető el.

Doncsev András, az MTVA kulturális főszerkesztője, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alelnöke kiemelte: a Fölszállott a páva tavalyi gyermek versenyzői bebizonyították, hogy érdemes megőrizni és magas szinten művelni a magyar kultúrát és “mindenekelőtt azt, hogy érdemes magyarnak lenni úgy Zselickisfaludban, Kosteleken, Kolozsváron, ahogyan Budapesten is. Meggyőződésem, hogy a népművészetünknek nem a divatja jött el, hanem ismét az ideje. A közmédia eszközeivel hozzájárulni ahhoz, hogy ilyen gyermekek és ifjak váljanak az újabb nemzedékek példaképévé, igazi közszolgálat” – fogalmazott a főszerkesztő.

Hozzátette: az NKA idén összesen 90 millió forint címzett kerettel támogatja a Fölszállott a páva által életre hívott mozgalmat.

Kelemen László, a társszervező Hagyományok Háza főigazgatója hangsúlyozta: elindult egy folyamat szerte a Kárpát-medencében, amelynek köszönhetően fiatalok százezrei foglalkoznak népzenével, néptánccal. Hozzátette: nagyon nagy felelőssége van a közmédiának, hogy kultúránk, így a Kárpát-medence hagyományos kultúrájának a mai társadalmat is gazdagító, összetartó értékeit közvetítse, népszerűsítse. Ugyanakkor a Hagyományok Háza szakmai munkájával azért is felel, hogy mindezt Bartókék, Marzinék szellemében a lehető legmagasabb színvonalon tegye meg.

A Fölszállott a páva területi válogatóit májusban és júniusában tartják, a műsor zsűrijének elnöke pedig továbbra is Sebő Ferenc Kossuth-díjas művész lesz.

A sajtóeseményen részt vett Hoksz Attila, a műsor 2015-ös közönségdíjasa is, aki nagyon nehéz körülmények között él családjával és az volt az álma, hogy megoldódjon a lakhatásuk. Azért, hogy a család házat vehessen, a néptáncos fiúnak Borbás Marcsi műsorvezető 500 ezer forintot; Balogh Júlia a műsor vezető szerkesztője és férje, Csoóri Sándor költő szintén 500 ezer forintot ajánlott fel. Az OTP Bank támogatását, 1 millió forintot Bocskai István, a pénzintézet társadalmi kapcsolatok osztályának vezetője adta át csütörtökön a dombrádi fiúnak, aki nyereményéből és a felajánlásokból megvalósíthatja tervét.

– MTI –








hirdetés