Földrengés a Salamon-szigeteknél – 30 halott

Földrengés a Salamon-szigeteknél – 30 halott
Újabb földmozgás volt a Salamon-szigetek közelében szerdán, két nappal a pusztító földrengés és az azt követő szökőár után. Közben a rendőrség bejelentette, hogy már harmincra emelkedett a katasztrófa halálos áldozatainak száma.

A cunami 13 települést tett a földdel egyenlővé a Pápua-Új Guineától keletre fekvő csendes-óceáni szigetcsoporton.

A legújabb, a Richter-skála szerinti 6-os erősségű utórengés helyi idő szerint délelőtt fél 12-kor történt, középpontja a szigetektől 139 kilométerre észak-nyugatra volt. A szakértők már a hétfői rengés után figyelmeztettek arra, hogy utórengések várhatóak a térségben. Cunami-riadót nem kellett elrendelni.

A katasztrófában a legfrissebb adatok szerint harmincan haltak meg. A rendőrség szerdán elmondta, hogy a légi megfigyelés eredménye szerint a cunami nem okozott olyan nagy pusztítást a lakosok között, mint a 2004-es szökőár. Ugyanakkor arra is figyelmeztettek, hogy még korai azt állítani, hogy a halálos áldozatok száma nem nő jelentősen.

A Salamon-szigetek közelében a Richter-skála szerinti 8-as erősségű földrengés volt hétfőn. A rengés szökőárt okozott, a hullámok egyes helyeken 5 méter magasra emelkedve söpörtek végig a tengerparti településeken.

Korábbi cikkeink:








hirdet�s