Fókuszban az elfeledett receptek

A receptklub pudingpróbája
A receptklub pudingpróbája
Taktaszada – A Taktaszadai Receptklub megalakulásához az Észak-Magyarország napilap is adott lökést.

A település civil szervezeteinek munkájáról számos alkalommal beszámoltunk, lehet mondani, nyüzsgősek a napok minden korosztály életében. Most egy olyan kezdeményezés valósult meg, amihez az önkormányzat is támogatást adott.

– Minden negyedévben megtartjuk a nyugdíjas klub tagjainak adott terminusra vonatkozó névnapját, ilyenkor nagy a sütés-főzés – sorolja Daruka Józsefné a művelődési ház vezetője, a receptklub ötletgazdája. – Tulajdonképpen ez adta az alapgondolatot a klub megalakítására, ugyanis olyan ételek is készülnek olykor, amelyek már csak a nagyik emlékezetében élnek, ugyanakkor tükrözik a település gasztronómiai szokásait. A körvonalakhoz párosult az újság konyharovata, motoszkált bennem a kérdés, miért ne tölthetnénk a szabadidőt a receptek összegyűjtésével, a már csak megsárgult papírokon létező étkek elkészítésével? A képviselőtestület rábólintott a tervre, és természetesen a nyugdíjasokkal tartottuk meg az első pudingpróbát, hogy a szólásnál maradjak – sorolja Daruka Józsefné.

Lucifer golyói

Taktaszadán tett látogatásunkkor nagy volt a sürgés-forgás a művelődési házban, a konyhában már elkészült a tárkonyos leves, a méretnyi lábasban aranysárga gombócok forogtak. Sült az ördögpirula, a fánkhoz hasonló ínyencség. Egy tálcán már elkészült darabok is illatoztak, meghentergetve kakaós porcukorban. Ördögpirula a neve, mondja Murányi Lászlóné és Nagy Lászlóné a nap két főszakácsa, növeli a boldogság hormonokat. Azt már nem árulják el, jelen esetben miként értendő a boldogság, mert ugyebár a jóllakottság érzésétől is lehet az ember boldog. Sandán nevetnek. Az egyik helyiségben megterített asztalok, a nyugdíjasok elismerő szavakkal illetik az eledeleket, régi történetek elevenednek fel, sztorizgatnak. Darukáné a vacsora után mondja el, hogy a receptklubot szeretné kiterjeszteni valamennyi civil szervezetre, így a tinédzser csoportokra is.

– Nem baj, ha tanulnak az idősebbektől – jegyzi meg. – Eredetileg három hónaponkénti összejövetelre gondoltam, de már látom, hogy sűrűbben tartunk majd klubdélutánt, ha az időjárás engedi, szabadtéren is kivonulunk. Nehéz megmondani, mennyi recept gyűlik majd össze, ha kellő mennyiségű, talán megér egy kiadványt a főzős napokról készített fotókkal együtt.

 

Érdekességként: az Ördögpirula receptje

A szadaiak nyolcvan gombócot készítettek, tehát az adalékok ennyi mennyiségre értendők:

Hozzávalók: 25 dkg margarin, hat deciliter víz, 80 dkg liszt, 10 db tojás

Elkészítés: Felforraljuk a vizet a margarinnal együtt, majd hirtelen beleöntjük a lisztet, miközben szaporán kavargatjuk a masszát. Amikor felvesz egy csirizes állapotot, levesszük a lángról. A tojásokat kettesével ütjük a masszába kevergetés mellett, majd evőkanálnyi darabokat szaggatunk ki belőle, amelyeket forró olajba teszünk. Érdekességként említendő, hogy a kiszaggatott darabok szapora forgásba lendülnek az olajban, gömbölyű formájukat így nyerik el. Az aranysárgára sült golyókat kakaós porcukorban megforgatjuk.


Húsvét előtt

A kiadvánnyal kapcsolatosan mondja Darukáné, hogy a művelődési háznak tervei között szerepel egy helyi szintű fotópályázat kiírása, aminek az egyik kategóriája az ételek elkészítése, az étkek bemutatása lenne. Most azonban a húsvéti szokások felelevenítésén fáradoznak, azokat az ünnephez kapcsolódó népies tárgyak kivitelezését tervezik, amelyek az elődökhöz köthetők. Az ifjú korosztálynak az idősek mutatják majd be a festett tojások, a tojásfák elkészítésének fortélyait, ötleteket adnak a festékanyagok, növényekből összeállított szobadíszek egyszerű előállításához, és az ünnepi ételek is hangsúlyt kapnak. Persze kitérnek pl. a sonka pácolására is, a hagyományos húsvéti tálak díszítésére, a kézimunkaszakkör apró terítőket hímez nyuszi, csibe, tojásmotívumokkal – mindezt a művelődési házban. Summázva, beindult valami Taktaszadán.

SFL








hirdet�s