Fókuszban az Asztrahán

Az oroszországi remek helytállással a saját kezébe vette a sorsát a DVSC női kézilabdacsapata. A kétgólos hátrány ledolgozása nem lesz ugyan könnyű a szombati visszavágón, ám abszolút kivitelezhető.

Mint közismert, 25−23-as vereséggel tértek haza Bíró Imre tanítványai az orosz Asztrahán otthonából, így a Hódos Imre-sportcsarnokban esedékes szombati visszavágón − kezdési idő: 17 óra − hazai közönség előtt teljesülhet a csapat és a szurkolók közös óhaja, vagyis, kiverheti az orosz pontvadászat egyik élcsapatát az EHF-kupából a piros-fehér kompánia.

A debreceni lányok mindenképpen dicséretet érdemelnek a kinti helytállásért, de ne gondolja senki, hogy könnyű dolga lesz a második derbin Kerekiéknek. A harmadik fordulóba jutásról döntő összecsapás iránt egyébként nagy az érdeklődés a drukkerek részéről, így minden valószínűség szerint telt ház előtt léphetnek pályára − és várhatóan az ellenfél számára kevésbé kellemes milliőben − a Loki játékosai.

Kedden egyébként ismét edzésbe állt a csapata, és nagy erőkkel készül a magas oroszok ellen. Mind a védekezés, mind a támadás kulcsfontosságú lesz szombaton, ezzel tisztában vannak a játékosok és a szakmai vezetés is. 

B. R.








hirdet�s