Fokozott óvatosságra inti az amerikai külügy az Ukrajnában autózókat

  Budapest/Kijev, 2012. május 7., hétfő (MTI) – Veszedelmes kalandtúrával ér fel az amerikai külügyminisztérium szerint, ha valaki Ukrajnában gépkocsival közlekedik.

A minisztérium honlapján elrettentő állapotokról tanúskodó jó tanácsok jelentek meg azoknak az amerikaiaknak, akik erre mégis rászánják magukat – írta a Komszomolszkaja Pravda című újság ukrajnai kiadásának internetes változata.
“Ukrajnában, néhány nagyvárost leszámítva, az utak kátyúsak és megvilágítatlanok. Ajánlatos a defenzív vezetési stílus, mivel a helyi gépkocsivezetők tömegével hagyják figyelmen kívül a közlekedési szabályokat. Ahelyett, hogy vezetői tanfolyamot végeznének, gyakran pénzért veszik a jogosítványt, vagy anélkül közlekednek. Gyakran veszélyesen agresszívak és figyelmen kívül hagyják a gyalogosok jogait, még akkor is, ha a gyalogátkelő jól láthatóan jelölve van” – figyelmezteti az amerikai állampolgárokat a minisztérium.
Arra is felhívja az Ukrajnába készülők figyelmét, hogy az ottani autósok szerint tökéletesen elfogadható gépjárművel a járdán közlekedni. “Ha gyalog mennek, ügyeljenek a járdán közlekedő, vagy ott parkoló autósokra. Sok gépkocsi, beleértve a taxikat is, nem felel meg az amerikai biztonsági előírásoknak”.
Az amerikai instrukciók nem feledkeznek meg az ukrán közlekedési rendőrökről sem, akiket ha baleset történik “meg kell várni, bármennyi időbe teljen is. A várakozás gyakran több órára is nyúlhat.”
Ha valamelyik amerikainak ezek után még lenne kedve vezetni Ukrajnában, azt a minisztérium arra figyelmezteti, hogy éjszaka ne kószáljon vidéki utakon, ha nagyvárosban van, maradjon is ott. Hogy kitől kell félni az ukrajnai éjszakában az autósnak, azt a washingtoni minisztériumi eligazítás nem mondja meg.