Főkapitányi utasítás a korrupció ellen: még a rendőrök vagyongyarapodását is vizsgálni kell

A korrupt rendőrök elleni fellépés a célja annak az utasításnak, amit szerdán adott ki rendőreinek az országos rendőrfőkapitány. Bencze József az esetleges rendői törvénysértések, a korrupció elleni harc részeként, valamint az egyenruhások fegyelmezése érdekében a rendőrök magánéletében is vizsgálatokat rendelt el.

A főkapitányi utasítás szerint mostantól vizsgálni kell az olyan rendőrök életkörülményeit, akik minden magyarázat nélkül hirtelen meggazdagodtak, de felül kell vizsgálni a rendőrök szolgálaton kívüli, bejelentési kötelezettség alá tartozó tevékenységeit is – tájékoztatott közleményben az Országos Rendőr-főkapitányság.

Az utasítás kitér a szolgálati igazolványokkal való visszaélések megakadályozására, valamint a segélyhívó telefonokon érkező bejelentések szakszerű kezelésére, az ezzel kapcsolatos lehető legszigorúbb szabályok betartására. Ezeken kívül minden megkezdett rendőri intézkedés befejezéséről már a helyszínről köteles jelentést adni az intézkedő rendőr. Ezentúl folyamatosan ellenőrizni kell az utcán, szolgálatban lévő rendőröket is, hogy vajon valóban ott vannak-e, ahol beosztásuk szerint lenniük kell.

A főkapitány a szigoron kívül a gondoskodásra is figyelmet akar fordítani: a vezetőknek ezután szorosabb párbeszédet kell kialakítaniuk beosztott rendőreikkel, meg kell ismerniük munkatársaik napi gondjait.

A főkapitány az utasításban kijelölte az ORFK megfelő szerveit az új rendszer ellenőrzésére.








hirdet�s