Főhadiszállás, illetve bemutatkozás Miskolcon

Már járt korábban is Miskolcon a Svitek-csapat
Már járt korábban is Miskolcon a Svitek-csapat - © Fotó: ÉM-archív
Miskolc – Vasárnaptól 10 napon át a borsodi megyeszékhelyen vendégeskedik a magyar női kosárlabda-válogatott.

A magyar női kosárlabda-válogatott keretének tagjai már ezen a héten vasárnap megérkeznek Miskolcra, és a jövő hét hétfőtől itt készülnek a 2015/16-os évad első tétmeccsére, az Izland elleni Európa-bajnoki selejtezőre, amelyet a miskolci városi sportcsarnokban rendeznek meg a jövő héten (november 21-én), 20.15-től. Nemzeti együttesünknek az elkövetkező napokban nem ez lesz az egyetlen erőpróbája, hiszen a szigetországiak elleni meccs után, november 25-én Portugália vendégeként is Eb-selejtezőt játszanak idegenben, amelyre Miskolcról indul majd a csapat. A fentiekből már ki is derült, hogy az előző évektől eltérően, a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség a 2015/16-os a szezontól a hölgyeknél visszaállt az idény közbeni Európa-bajnoki selejtezőkre.

Czank, Horváth

A versenynaptár szerint még egy ilyen válogatott etap lesz ebben az idényben, az E-csoportban szereplő magyar együttes 2016 februárjában a kvartett negyedik tagja, Szlovákia ellen és Izland vendégeként lép pályára (az utolsó etap meccseit, 2016 novemberében játsszák a csapatok).

A magyar női válogatott szövetségi kapitánya Stefan Svitek már keretet hirdetett a mostani két meccsre, és ebben két diósgyőri játékos kapott helyet. Czank Tímea, aki az idén nyári, magyarországi Eb-n is a csapat tagja volt, valamint Horváth Bernadett, aki 19 évesen, most először készül majd a felnőttekkel. Mindebből az is következik, hogy a diósgyőriek közül sem Bálint Réka, sem Rasheed Rita – akik a tavalyi Eb-felkészülés elején még a bő keret tagjai voltak, de a kontinensbajnoki szűkítés során elköszöntek tőlük – nem lesznek ott ezúttal sem a nemzeti csapatban, de ettől jóval nagyobb hír, hogy a kontinensbajnokságon szerepelt center, Horti Dóra nem kapott meghívót a kapitánytól. Viszont nem ő az egyetlen nagy név a hiányzók között, hiszen a Törökországban játszó Honti Kata lemondta a válogatottságot, és ugyanígy tett a szintén török földön pattogtató Vajda Anna is, azok után, hogy az ő neve még ott volt a most kihirdetett keretben.

Utóbbi két játékos nem, de az előbbi három azért testközelbe kerül majd a válogatottal, ugyanis a jövő héten szerdán egy zárt kapus edzőmeccset játszik majd Magyarország csapata az Aluinvent-DVTK ellen, ez lesz az új összetételű nemzeti együttesünk első és egyben utolsó főpróbája a tétmeccsek előtt.

ÉM-BCS


A magyar női felnőtt válogatott kerete:

Czank Tímea (Aluinvent-DVTK), Dénesné Fegyverneky Zsófia (Uniqa Sopron), Dubei Debóra Franciska (Uniqa Sopron), Fűrész Diána (PEAC-Pécs), Határ Bernadett (Uniqa Sopron), Horváth Bernadett (Aluinvent-DVTK), Krivacevic Tijana (Ordusport), Laklóth Anna (CMB Cargo UNI Győr), Nagy-Bujdosó Nóra (MTK), Nagy Dorottya (PINKK Pécsi 424), Simon Zsófia (Uniqa Sopron), Szabó Fanni Andrea (Dartmouth CA), Zele Dorina (PEAC-Pécs).



Sporthírek