Fogyasztóknak fagyasztott légy

Fogyasztóknak fagyasztott légy
Semennyit sem javult a tavalyihoz képest a megye vendéglátóhelyeiről alkotott kép: sok a hiányosság. A legkirívóbb a fogyasztóvélemi ellenőrök számára a fagyasztott ételben talált fagyasztott légy volt.az ellnőrzés részletes adatai 

Az idén valamivel hosszabb volt a nyári vizsgálatok idénye, így éppen 100-zal több vendéglátóhelyet ellenőriztek a fogyasztóvédelmi szakemberek megyénkben, mint tavaly. Ami nem változott: az az ellenőrzések lesújtó tapasztalata. Kis kerekítéssel mid két esztendőben 10 helyből 9-ben tártak fel hiányosságot, hiányosságokat.
– A fagyasztott ételben talált fagyasztott légy volt mind közül a legkirívóbb – számol be tapasztalatairól dr.Gerőcs-Tóth Andrea a megyei felügyelőség igazgatójának megbízott helyettese. Gyakori jelentős feltárt hiba egyébként a fagyasztással volt összefüggésben: sok lejárt, illetve tiltott módon lefagyasztott ételt találtak. Ezért tételenként 50 ezer forint bírságot róttak ki.

Kategóriákon felüli

– A vendéglátóhelyek számára felállított nem fagyasztható termékek listáján szerepel a darált hús, valamint olyan húskészítmények, mint például a virsli, a főzőkolbász, a párizsi, ugyankkor szinte általánosnak mondható gyakorlat körükben épp e termékek fagyasztva tárolása – tudtuk meg a megbízott helyettestől. Mint mondta, e téren semmi különbség sincs a különféle kategóriájú, a legolcsóbb és a legdrágább, illetve a falusi és a városi vendéglátóhelyek között.
– Bezáratni ugyan nem kellett egyik üzletet sem, de ha nem hagynak fel a számla nem adás gyakorlatával, akkor – a sokat emlegetett zéró tolerancia jegyében – az elkövetkezendő vizsgálatok során ezzel is számolni lehet.
A fogyasztóvédelmi szakember korábbi tapasztalata szerint a legtöbben nem sokáig késlekednek a bírság befizetésével, bár mindig akadnak, akik megfellebbezik a kirovás jogosságát.

Új arcok

– Ha nem is örültek, azért az ellenőrzések során szinte kivétel nélkül fegyelmezetten viselkedtek az üzletvezetők az ellenőrökkel, akik között most – a hatóságunk régiósítása révén – több új arc tűnt fel, hiszen a hevesi és nógrádi kollégákkal olykor ,,elcseréltük” a megyéket – árulta el dr. Gerőcs-Tóth Andrea. – Egy ilyen átfogó ellenőrzésben egyébként szinte mindannyian részt veszünk, így a hatóság jogásza, de még az igazgató is, sőt diákokat, fogyasztóvédelmi egyesületi dolgozókat is bevonunk.

 

A leggyakoribb kifogások
Árfeltüntetési hiányosságok,
nyilvántartás hiánya vagy hiányossága,
hiteles mérőeszköz hiánya, vagy a mérőeszköz hitelesítésének lejárta,
nyilvántartás (pl. anyagnyilvántartás, fagylaltkönyv, fagyaltforgalmi napló) hiánya.

 

 

 

Kapcsolódó anyagok:








hirdetés




hirdet�s