- Nem nagysúlyú bűncselekmények elkövetőire kell gondolni, s nem is arra, hogy a gyógyító ellátásban vesznek részt – vetette előre dr. Csiba Gábor főigazgató főorvos. – A törvény lehetőséget ad arra, hogy az fogvatartottak közcélú munkára jelentkezhessenek, amit a kedvezmények elbírálásánál figyelembe vesznek. Ehhez az önkéntes, közcélú munkához mi csak a terepet biztosítjuk: udvarrendezésbe, kertgondozásba segítenek majd be, egyszerre 4-6 fős csoportban. A biztonságról, s minden egyébről (munkaruháról, munkaeszközökről, szállításról) szerződés szerint a Büntetés-végrehajtási Intézet gondoskodik. Az első csoport a Szent Ferenc telephelyen áll munkába. A kórházvezető elmondta: nem gondolná, hogy a betegekből ellenérzést váltana ki, hiszen egyrészt nem kerülnek közvetlenül kapcsolatba velük, másrészt pedig az elítélteknek is érdekükben áll, hogy bizonyítsák: képesek hasznos munkát végeznia köz érdekében.
Joó László parancsnok annyit tett hozzá: intézetük hivatalosan regisztráltatta magát mint társadalmimunka-szervező intézmény. Tették ezt azért is, mert meggyőződésük, hogy (egyebek mellett) az önkéntes társadalmi munkavégzés lehetőségének biztosításával segíthetik az elítéltek társadalomba való beilleszkedését. Szívesen fogadják minden olyan intézmény – önkormányzatok, óvodák, iskolák – jelentkezését, ahol akad olyan munka (például kerítés- vagy játszóeszközök festése), amit az arra önként vállalkozó elítéltekkel szívesen elvégeztetnének.
ÉM-SzK
ÉM-SzK