Fogolyszökés Budapesten: lopásért állították volna elő

Egy lopási ügyben állították volna elő azt a férfit, aki csütörtök délelőtt megszökött a IV. és XV. kerületi bíróság épületéből – tájékoztatta a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága a Független Hírügynökséget. A 47 éves férfi eddig tisztázatlan körülmények között szökött meg, egyelőre nem tudni, ki és miben hibázott. A fegyenc korábbi, letöltendő börtönbüntetését töltötte, így a börtön őrei kísérték, nem rendőrök.

Szentendrei Angéla, a Budapesti Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője elmondta: a város zárását a szökés után néhány perccel, azaz 11 óra körül rendelték el, de délben feloldották. A fővárosból kifelé tartó autósok ettől függetlenül számítsanak arra, hogy megállítják őket, és járműveiket is átvizsgálják a rendőrök.








hirdet�s