Foglalkozást nem vizsgált a rendőr

Az Olaszliszka főutcáján szerdán történt verbális csata résztvevőinek igazoltatásakor nem vizsgálták a felek szakmáját.

Egy internetes hírportálon azt állította egy megszólaló, hogy Olaszliszka főutcán, a két éve meggyilkolt Szögi Lajos kopjafájánál koszorúzni akaró négy férfi belekötött a közeli ingatlanon lévő romákba és fenyegetőztek. A helyieknek be kellett menekülniük portájukra. Azt is tudni vélték, hogy a négy koszorúzó férfi – Bár civil ruhában volta – Hivatásukat tekintve rendőrök. Az Észak pénteki számában arról írtunk, hogy verbális csata volt csak a felek között. Tettlegességre nem került, sor. A rendőrjárőrök megjelentek helyszínen és felvilágosították feleket, hogy magánindítvánnyal feljelentéssel élhetnek egymás ellen, ha becsületükben megsértették őket.

Jogi lépés esetén

A világhálón megjelent állításról megkérdeztük dr. Téglás István alezredest, Sárospatak rendőrkapitányát, aki elmondta, hogy az intézkedés során az egyenruhások felírták a felek adatait, de a személyi igazolványban nem szerepel a foglalkozás. Az nem is volt szükséges eleme annak ismerete az intézkedésben. Ha azonban a felek jogi lépést tennének a bíróságon, akkor válhatna relevánssá esetleg, hogy kinek-kinek mi a foglalkozása.

Véletlen egybeesés lehet

Lapértesülésünk szerint az utcai konfliktust megelőzően az egyik érdekelt utcabeli család férfi tagját börtönbe vitték a rendőrök, és akkor elhangzott, hogy ezt még megbánhatják a rendőrök. Véletlenszerű egybeesés lehet, de az bizonyos, hogy a verbális csata néhány óra múlva következett. Szerencsére atrocitás nélkül.

Kapcsolódó cikkek: