Mezőkövesd Zsóry FC

2019.06.08. 14:18

Mezőkövesd Zsóry FC: Védőt, középpályást, támadót

Két kövesdi élő szerződésű játékos, Koszta és Drazic is iránt mutatkozik érdeklődés.

Berecz Csaba

Még vannak kérdőjelek a kövesdieknél

A labdarúgó NB I.-ben szereplő Mezőkövesd Zsóry FC csapata bő két hét múlva, június 24-én kezdi meg a felkészülést az augusztus 3-i bajnoki rajtra. A dél-borsodi klubnál is forrásban van a keret, van több olyan játékos, akinek már eldőlt a sorsa, és van olyan is, akié még nem.

„A szerb támadót többen szeretnék elvinni, nagy érdeklődés van iránta.” Tóth László

Azt már korábban bejelentette a kövesdi klub, hogy a tavalyi évadban az NB II.-es Budaörsi SC-ben játszott Sajbán testvérek, Máté és Miklós náluk folytatják, és azt is, hogy a 2018/19-es évadban kövesdi színekben szerepelt labdarúgók közül Iszlai Bencével, a horvát Katanec Matijával és a szlovákiai Hudák Dáviddal szerződést hosszabbítottak. A felsorolt öt labdarúgón kívül, jelen állás szerint – ahogy a most véget ért évadban, úgy – az előttünk álló idényben is a Mezőkövesd Zsóry FC keretének tagja lesz Szappanos Péter, Dombó Dávid, Pillár Róbert, Farkas Dániel, Vadnai Dániel, Cseri Tamás, Szalai Attila, Szeles Tamás, Meskhi Myhailo, Vajda Sándor, Tóth Máté, Pekár László, Bertus Lajos, Dragoner Filip, Eperjesi Gábor és nem utolsósorban Stefan Drazic.

Drazicról, Kosztáról

– A szerb támadót többen szeretnék elvinni, érdeklődés van, ajánlatot viszont még nem kaptunk, de szerintem pár napon belül ezt a folyamatot lezárjuk, és csak azzal beszélünk Drazicról, aki az élő szerződéssel rendelkező labdarúgónk kivásárlási árát hozza fel témaként – válaszolta megkeresésünkre Tóth László, a kövesdiek sport­igazgatója, aki arra a kérdésre, hogy a másik támadójukkal, Kosztával mi a helyzet, így felelt: – Ő menni szeretne, több klub is van, aki szívesen látná, és van közöttük olyan is, akivel a tárgyalásaink előrehaladott állapotban vannak. Szerintem a jövő héten eldőlhet a sorsa, ha a felkészülés kezdetéig nem sikerül megállapodni senkivel a klubváltásáról, akkor marad nálunk, a szerződése őt is ide­köti.

Lapunk információi szerint az Újpest FC az egyik tárgyalópartnere a kövesdi klubnak a Koszta-ügyben, a fővárosi klub egy másik játékost, valamint pénzt is adna a fiatal csatárért.

Távozók, kölcsönjátékosok

A kövesdi klubtól eddig három labdarúgó távozott, a nigeri Moutari Amadou a Budapest Honvédhez szerződött, míg a dél-borsodiaknál kölcsönben szerepelt Molnár Gábornak a Puskás AFC-hez, Silye Eriknek pedig a Ferencvárosi TC-hez kellett visszatérnie. Tóth László elmondása szerint utóbbi két játékost változatlanul szívesen látnák a kövesdi keretben, sorsuk elsősorban attól függ, hogy a játékjogukkal rendelkező klubok szakvezetőinek szükségük van-e rájuk. Silye visszatérésére nagyobb az esély, mert a Bajnokok Ligája szereplőcsapatban aligha osztanának rá nagy szerepet. Molnár G.-nek pedig a Puskás új vezetőedzőjével kellene elfogadtatnia magát, hogy ne kelljen újra kölcsönbe mennie.

A dél-borsodi együttesnek több olyan labdarúgója is van, akik a most véget ért bajnoki évadban kölcsönbe voltak adva – Csirmaz István (Ceglédi VSE), Nagy Richárd (Kaposvári RFC), Novák Csanád (Zalaegerszegi TE FC), Oláh Bálint (Budafoki MTE), Földi Botond (Ceglédi VSE), Varjas László (Vác FC), Varjas Zoltán (Ceglédi VSE), Wieland Dominik (romániai, Vác FC), Baracskai Roland (FC Csákvár) – róluk is érdeklődtünk Tóth Lászlónál.

– Az biztos, hogy Oláh B. még egy évig marad Budafokon, Nagy R. pedig Kaposváron – mondta a kövesdi vezető. – Novák helyzete még nem egyértelmű, az biztos, hogy nem lesz a Zalaegerszeg játékosa, de az kérdéses, hogy hol folytatja. Baracskai valószínűleg marad Csákváron, és a többi játékos is; Csirmaz, Földi, Varjas L., Varjas Z. és Wieland szinte biztos, hogy változatlanul kölcsönjátékosként szerepel majd valamelyik együttesben.

Kiszemeltek

Még egy játékosra, Tóth Bencére is rákérdeztünk, akinek a nevét a „leltározás” során nem említette a kövesdi sport­igazgató.

– Ő minden bizonnyal távozik, mert van érdeklődés iránta – mondta Tóth László. Arra a kérdésre, hogy milyen posztokra és kik érkezhetnek, így felelt:

– Védő, középpályás, támadó. Úgy volt, hogy az ukrán Yevhen Selin nálunk folytatja, ha nem realizálódik egy külföldi ajánlata, de végül a ciprusi Anorthosis Famagusta labdarúgója lett. Úgyhogy ezen a poszton tovább keresgélünk, és bízunk benne, hogy a legutóbb a román élvonalbeli bajnokságban szerepelt középpályás igent mond, és a támadósorba kiszemelt 3 labdarúgó közül legalább ez egyik nálunk folytatja.


A Mezőkövesd Zsóry FC 2019/20-as keretéről

Érkező: Sajbán Miklós (Budaörsi SC), Sajbán Máté (Budaörsi SC).

Maradó: Szappanos Péter, Dombó Dávid, Pillár Róbert, Drazic Stefan, Farkas Dániel, Vadnai Dániel, Cseri Tamás, Szalai Attila, Szeles Tamás, Meskhi Myhailo, Vajda Sándor, Tóth Máté, Iszlai Bence, Katanec Matija, Hudák Dávid, Pekár László, Bertus Lajos, Dragoner Filip, Eperjesi Gábor.

Kérdéses a sorsa: Koszta Márk, Tóth Bence, Novák Csanád (Zalaegerszegi TE FC, kölcsönből visszatérő).

Távozó: Moutari Amadou (Budapest Honvéd), Molnár Gábor (Puskás AFC, kölcsönből vissza), Silye Erik (Ferencvárosi TC, kölcsönből vissza), Nagy Richárd (Kaposvári RFC, újra kölcsönben), Oláh Bálint (Budafoki MTE, újra kölcsönben), Baracskai Roland (FC Csákvár?, újra kölcsönben), Csirmaz István (?, újra kölcsönben), Földi Botond (?, újra kölcsönben), Varjas László (?, újra kölcsönben), Varjas Zoltán (?, újra kölcsönben), Wieland Dominik (?, újra kölcsönben).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában