Friss hírek

2010.06.10. 12:04

Hamarosan indul az Óbudai Nyár

<p>Színházi előadások, zene, operett és táncos programok valamint még több tucat egyéb rendezvény várja a tízéves Óbudai Nyár látogatóit. A jubiláló programsorozatot június 13-a és augusztus 28-a között rendezik meg több helyszínen- hangzott el az eseményt beharangozó szerdai sajtótájékoztatón Budapesten. A Fő téren minden rendezvény ingyenes lesz, az önkormányzat ugyanis támogatást ad a programokhoz - mondta Bús Balázs óbudai polgármester.</p>

Június 19-én az Óbudai Danubia Zenekar lép majd fel a Fő téren. Ugyanott lesz a következő hét végén az Óbudai Búcsú. Balog József július 9-én Chopin-estet ad szintén a Fő téren, ahol júliusban fellép még Balázs Fecó, a Ghymes és a Benkó Dixieland Band is. Július 10-én és 11-én szerveznek Kávéházi traccspartit is, ahol női témákról beszélgetnek majd a résztvevők.

A Liszt Ferenc Kamarazenekar három koncertet ad majd a Kiscelli kastély kertjében. Prózai színházi produkciót és operát is láthat majd a közönség az Óbudai Társaskör kertjében. A Zichy-kastély udvarán is lesznek programok: többek között a Turay Ida Társulat ad majd elő három darabot: a Bob herceg, a Mágnás Miska és a Nem tudok élni nélküled szerepel a kínálatban.

További részletek a www.obudainyar.hu internetes oldalon olvashatók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!