Fidesz: tettei alapján ítélik majd meg az új MÁV-vezetőt

A Fidesz számára nem személyi kérdés, hogy ki áll a MÁV élén, az új vezetőt is a tettei alapján ítélik majd meg – ezt mondta Szijjártó Péter, az ellenzéki párt elnöki stábjának vezetője Andrási Miklós, a MÁV Zrt. új igazgatósági elnökének kinevezése kapcsán.

Az ellenzéki politikus leszögezte: a Fidesznek világos álláspontja van a MÁV-val kapcsolatban, mégpedig az, hogy a nemzeti stratégiai vagyont nem szabad eladni. Ellenzik tehát a vasút bármely szegmensének privatizációját, a vonalbezárásokat és a járatritkításokat. Szijjártó Péter szerint ez nem személyi kérdés, a most kinevezett új elnököt munkája, tettei alapján fogják megítélni.

Azzal kapcsolatban, hogy Andrási Miklós a Fidesz egykori alapító tagja, Szijjártó Péter úgy reagált: “Fodor Gábor is a Fidesz alapító tagja volt”.

Hónig Péter közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter szerdán jelentette be, hogy Andrási Miklóst nevezte ki a MÁV Zrt. igazgatósági elnöki posztjára. Andrási Miklós eddig főként a pénzügyi szektorban dolgozott. A tárcavezető azt is közölte: a kinevezéskor nem volt szempont, hogy Andrási Miklós a Fidesz alapító tagja volt, de ez a tény “hasznos lehet”.








hirdet�s