Fidesz: semmilyen pártzászlót ne vigyenek az ünnepségre

A Fidesz arra kéri március 15-i rendezvényére érkezőket, hogy semmilyen pártzászlót, politikai transzparenst, vagy önkényuralmi jelképet ne vigyenek magukkal – ezt Deutsch-Für Tamás, a párt parlamenti frakcióvezető-helyettese mondta el keddi tájékoztatóján. Hozzátette: sem a Fidesz, sem a KDNP parlamenti képviselői nem vesznek részt az állami zászlófelvonáson. Szerintük ugyanis elfogadhatatlan, hogy a nemzeti lobogót a Kossuth téren kordonok mögött vonják fel.

A Fidesz mind a fővárosból, mind vidékről több tízezer érdeklődőre számít rendezvényén. Az ünnepség központja az Erzsébet híd pesti hídfőjénél felállított színpad lesz, ahol ünnepi beszédet mond többek között Vytautas Landsbergis volt litván államfő, Antonio Tajani, az Európai Néppárt frakciójának alelnöke és Orbán Viktor a Fidesz elnöke is.

A megemlékezés csütörtökön 16 órakor kezdődik. A szervezők arra kérik az érdeklődőket, hogy az Astoria irányából gyalog közelítsék meg az Erzsébet híd pesti felhajtóját. A rendezvény ideje alatt a 3-as (kék) metró Ferenciek terénél és a 2-es (piros) Astoriánál lévő állomása zárva lesz.

Deutsch-Für Tamás reméli, hogy a rendőrség biztosítja az ünneplés békés feltételeit.








hirdet�s