2012.02.9 17:24; Frissítve: 2012.02.9 17:24


Fidesz: Oszkó hasznot húzott a nemzeti érdek elárulásából

Budapest, 2012. február 9., csütörtök (MTI) – A Fidesz szóvivője szerint Oszkó Péter volt pénzügyminiszter közvetlenül is hasznot húzott “a nemzeti érdek elárulásából”, kiderült ugyanis, hogy csaknem egy éve “a Malévet feljelentő cég igazgatósági tagja, amit mélyen elhallgatott”.

Selmeczi Gabriella ezt azután közölte az MTI-vel, hogy Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján egyebek mellett arról beszélt: agresszív versenyben vannak a másik nagy fapados légitársasággal, a Wizz Airrel. Hosszasan ismertette a Wizz Air eredményeit összehasonlítva a Ryanairével. Az újságíróknak egyúttal kiosztották a Jerseyn bejegyzett Wizz Air Holdings Plc 2011. március 31-én zárult üzleti évének beszámolóját, amelyből kiderül, hogy Oszkó Péter volt pénzügyminisztert 2011. április 7-én nevezték ki a társaság igazgatóságának tagjává.

A Fidesz szóvivője erre úgy reagált: “most már érthető, miért hisztériázott Oszkó Péter a Malév csődje körül kialakult vitában”. Mára bebizonyosodott – írta közleményében Selmeczi Gabriella -, hogy nem elég, hogy a cég visszaállamosításánál sorozatosan olyan döntéseket hoztak, melyek nyomán az Európai Bizottság határozata ellehetetlenítette a Malév működését. Kiderült ugyanis, hogy csaknem egy éve “a Malévet feljelentő cég igazgatósági tagja, amit mélyen elhallgatott” – tette hozzá.

A szóvivő véleménye szerint Oszkó Péter így “közvetlenül is hasznot húzott a nemzeti érdek elárulásából”.

 

MTI

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Jobbik: IMF-hitel helyett újra kell tárgyalni az adósságszolgálatot
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - A Jobbik álláspontja szerint a Nemzetközi Valutalappal (IMF) és az [...] tovább »
Debreceni Ítélőtábla: Majdnem felakasztotta a gyerekét
Debrecen, Tiszacsege - A vádlott minden áron kikényszerítette volna a párjából, hogy megcsalta őt. tovább »
Viperákkal vertek magyar fiatalokat Szabadkán
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Viperákkal és vasrudakkal vertek meg Szabadkán magyar fiatalokat, akik [...] tovább »
Rákay Philip: jövőre is showműsorban kellene kiválasztani az Eurovíziós Dalfesztiválon indulót
Baku, 2012. május 23., szerda (MTI) - Óriási dolognak tartja Rákay Philip, az m1/m2 intendánsa, hogy Wolf Kati [...] tovább »
Hárman vehettek át idén a Hégető Honorka-díjat
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Hárman vehették át idén az RTL Klub fiatalon elhunyt riporteréről [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés