Fidesz: nepperek viszik az intervenciós kukoricát

A kormány tegyen végre valamit annak érdekében, hogy Magyarországon maradjon a mostanra körülbelül 1,2 millió tonnára csökkent intervenciós kukoricakészlet – ismételte meg többedszer Font Sándor, a parlament mezőgazdasági bizottságának fideszes elnöke hétfői sajtótájékoztatóján.

A politikus szerint túl optimista a kormány, amikor négymillió tonna kukoricatermést remél – ami a szokásos mennyiség fele -, ennél is kevesebb lesz, ami súlyos takarmányhiányt idézhet elő az állattartóknál. Mindeközben az intervenciós készletet külföldre viszik – mondta a politikus.

A készletre olyan feltételekkel írnak ki vásárlási felhívást, amit magyar termelő nem tud teljesíteni: legkevesebb 500 ezer tonnát kell venni, és tonnánkét 10 euró kauciót is elvárnak – közölte Font Sándor.

Az úgynevezett intervenciós készlet az Európai Unió belső piackiegyenlítő rendszere. A felesleggel rendelkező országok megveszik a gabonát a termelőktől, majd maguk tárolják is, később pedig brüsszeli engedéllyel eladják a hiányban szenvedő országoknak. A készlet az unió tulajdonában van, és eddig sikertelenül próbálta elérni a földművelésügyi minisztérium, hogy magyar gazdák vehessék meg. Egész Európában kukoricahiány van, ami miatt nagy nyomás nehezedik az Európai Bizottságra. Font Sándor kérdésre válaszolva nem tudta megmondani, milyen megoldással tudná Magyarország az EU ellenében itthon tartani az intervenciós kukoricát.

Azt viszont közölte: az egyik nagykereskedő cég 600 ezer tonnát vásárolt tonnánként 181 euróért, és adott tovább külföldre 220-ért. Font Sándor felszólította a kormányt, avatkozzon be, hogy ne nepperek kezébe kerüljön a kukorica. Semmittevésével a kormány maga járul hozzá ahhoz, hogy jelentősen dráguljanak az élelmiszerárak – közölte.

A Független Hírügynökség kérdésére a politikus elmondta: nem tudni pontosan, mennyi kukoricára lenne szüksége az országnak az 1,2 millió tonnából, mert sok termelő már “lábon” eladta a gabonát, látva a kitűnő keresletet. Gráf József agrárminiszter egy hete 500-600 ezer tonna lehetséges importról beszélt.

Ezzel kapcsolatban Font elmondta, hogy legfeljebb Dél-Amerikából tudnánk behozni kukoricát, ami viszont génkezelt. Magyarországot pedig sikerült megőrizni génmentes területként – tette hozzá.