Fidesz-LMP-vita a választási feliratkozásról

Budapest, 2012. október 3., szerda (MTI) – Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke szerint a régi szabályok alapján nem lehetne megszervezni a 2014-es választásokat, Karácsony Gergely, az LMP frakcióvezető-helyettese viszont úgy látja, szükségtelen a választói feliratkozás bevezetése, ráadásul rendkívül szigorú regisztrációs rendszer jöhet létre. A két politikus a Bibó István Szakkollégium rendezvényen vitatkozott egymással szerda este Budapesten.

Kósa Lajos arról beszélt, hogy a korábbi választási rendszer több pontja alkotmányellenes volt, és annak alapján nem lehetne megszervezni a 2014-es voksolást. Ezt azzal indokolta, hogy kiterjesztették a szavazati jogot, de nagyjából félmillió, választásra jogosult határon túli magyar állampolgárnak nincs magyarországi lakcíme, valamint több százezren vannak azok is, akik itteni lakcímük ellenére külföldön élnek, és számukra is biztosítani kell a részvétel lehetőségét.

A választási eljárás átalakításának másik céljaként a csalások megakadályozását nevezte a fideszes politikus. Véleménye szerint a 2002-es választást a visszaélések döntötték el a szocialisták javára, és azok a 2006-os eredményt is befolyásolták. Hozzátette: a most javasolt változtatások – mindenekelőtt a feliratkozás – meggátolják majd a láncszavazást, valamint azt, hogy “gulyást osszanak a cigánysoron vagy bárhol” a szavazás napján, amivel szerinte főként az MSZP élt.
Kósa Lajos elmondta, a kormányoldal nagy kampánnyal készül a regisztrációs időszakra, hogy minél többen iratkozzanak fel.

Karácsony Gergely ezzel szemben szükségtelennek tartotta a regisztráció bevezetését azoknál, akik Magyarországon élnek, és szerinte erre a Fidesz sem hozott elfogadható érvet. Az LMP frakcióvezető-helyettese kiemelte: példátlan, hogy egy országban a jól működő népesség-nyilvántartás ellenére feliratkozáshoz kössék a választási részvételt. Szerinte ráadásul az egyik legszigorúbb regisztrációs rendszer jöhet létre, hiszen a szavazás napján nem lehet majd feliratkozni, a regisztrációt pedig négyévente meg kell újítani.

Az LMP-s politikus szerint az új szabályozás a tervezett alkotmánymódosítás ellenére is alaptörvény-ellenes lehet, nemzetközi egyezményeket sérthet. Ezt azzal magyarázta, hogy az alapjogok korlátozásához legitim cél szükséges, ami szerinte nem áll fenn, amikor a magyarországi lakóhellyel rendelkezők választójogát feliratkozáshoz kötik.

Kitért arra is, hogy bár Kósa Lajos tényként említette a múltbeli választási csalásokat, szavazatvásárlás miatt – mint mondta – a rendszerváltás óta csak a fideszes Papcsák Ferenc 2002-es kampányfőnökét ítélték el.

Karácsony Gergely ugyanakkor elismerően szólt a tervezett új ajánlási rendszerről, amely szerinte jobb az eddiginél.
Kósa Lajos viszont jelezte, a törvényjavaslatnak épp ezzel a pontjával nem ért egyet, ő támogatta volna az ajánlószelvények fenntartását, de kisebbségben maradt a pártjában, ahol épp az LMP javaslatára döntöttek a cédulagyűjtés megszüntetéséről.

A legélénkebb vitát a másfél órás beszélgetésen a feliratkozás választói megítélése váltotta ki. Kósa Lajost egyebek mellett arról kérdezték a hallgatóságból, hogy a Fidesz miért nem akarja népszavazáson vagy legalább nemzeti konzultáción kikérni az emberek véleményét ebben a kérdésben. Erre úgy válaszolt: az alkotmány nem teszi lehetővé, hogy alkotmányos szabályokról referendumot tartsanak. Megjegyezte ugyanakkor, az emberek véleményt mondhattak például arról az általa támogatott elképzelésről, hogy a szülőknek a gyermekeik után is járjon szavazat, és nagy többséggel elutasították.

Karácsony Gergely viszont azzal felelt erre, hogy ha a feliratkozás bevezetése miatt lehet módosítani az alaptörvényt, akkor azért is lehet, hogy az emberek véleményt mondhassanak a regisztrációról.

A Fidesz ügyvezető alelnöke válaszul megjegyezte, hogy az új – az érvényességet az összes választó felének a részvételéhez kötő – szabályok alapján e kérdésről aligha lehetne sikeres népszavazást tartani. Arra a hallgatói kérdésre, hogy a népszavazási szabályok szigorításával párhuzamosan milyen elvi megfontolásból törölték el az eredményességi küszöböt a parlamenti választásokon, Kósa Lajos nem adott választ, úgy emlékezett, hogy továbbra is van küszöb. Később viszont – miután emlékeztették, hogy az egyfordulóssá alakított választási rendszerben a legtöbb érvényes szavazatot szerző jelölt győz, függetlenül a voksok számától – elismerte tévedését.

A két politikus vitáját nagyjából 250 fiatal, főként jogász- és politológushallgató követte figyelemmel az ELTE jogi karán.

– MTI – 








hirdet�s