Fidesz-KDNP: „Miskolc új sikerágazata a turizmus”

Miskolc – „Miskolc új sikerágazata a turizmus” – jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján Szécsényi Marianna, a Fidesz-KDNP képviselőcsoport szóvivője.

Mindezt a közelmúltban nyilvánosságra hozott adatokkal indokolta, ami szerint: a legtöbb vendég 2015-ben is a Barlangfürdőben fordult meg, a második legforgalmasabb miskolci attrakció a Selyemréti Strand volt, ezt pedig a Lillafüredi Állami Erdei Kisvasút követte. A Diósgyőri vár pedig bekerült a 20 legnagyobb forgalmú magyarországi múzeumok közé tavaly. „Mára kimondhatjuk, hogy Miskolc nemcsak ipari, hanem idegenforgalmi és turisztikai központtá is vált. A csütörtöki közgyűlési ülésen részletesen elemezzük majd az ágazat teljesítményét és – ezúttal Lillafüred esetében – újabb turisztikai fejlesztési lehetőségről is döntünk” – hangsúlyozta.

ÉM








hirdetés