Fidesz: ha az EU bekeményít, a gazdák többsége eleshet a földtámogatásoktól

A Fidesz úgy tudja, az unió az eddiginél is szigorúbban vizsgálná a jövőben a földtámogatási kérelmeket. Az ellenzék szerint csak a gazdák 15-20 százaléka felel majd meg a követelményeknek, a többiekkel gond lesz.

Font Sándor fideszes képviselő még kedden közölte, hogy az EU csaknem 10 milliárd forint bírság kiszabására készül a jogosulatlanul igényelt földtámogatások miatt. A gazdák ugyanis az állam által kiadott és 2000 óta nem frissített földhivatali nyilvántartások és légifotók alapján adták be igényléseiket, sokszor tévesen. További gondot okoz, hogy több gazdának osztatlan közös földtulajdonban van saját birtoka. A nyilvántartásokból azonban nem derül ki, hogy a teljes terület résztulajdonosai pontosan mely részek felett rendelkeznek. Emiatt sokszor előfordultak keresztigénylések, vagyis egyazon földterület után több gazda is kért támogatást.

A Fidesz kezdeményezi, hogy a mezőgazdasági bizottság rendkívüli ülésén tisztázzák a magyar álláspontot, illetve azt, hogy az uniós szabályok milyen kötelezettséget rónak Magyarországra. A megbeszélést jövő csütörtökön tíz órától tartják. Font Sándor, a bizottság fideszes elnöke szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta, egyeztetett Herbály Imre szocialista alelnökkel, és ő is egyetértett abban, hogy tisztázni kell az ügyet.

Font Sándor szerint a kisebbségi kormány tarthatatlan helyzetbe hozta a mezőgazdaságot, és most a gazdákra akarja hárítani a felelősséget. Csakhogy a probléma sokkal súlyosabb annál, mint amire korábban számítani lehetett. Ezért sem lehet véletlen, hogy kedden délután leállították a jogosulatlan támogatások visszafizetésére felszólító levelek kipostázását – mondta a politikus. Az eddigi adatok szerint egyébként 19 ezer gazdánál állapítottak meg túlfizetést, ami a 193 ezer, kérelmet benyújtó gazdálkodó 10 százaléka.








hirdet�s