Fidesz-formanyomtatvány az egészségügyi perekhez – Népszabadság

Bírósági keresetlevél-mintát készített az önkormányzatoknak a Fidesz népjóléti kabinetje a kórházi rendszer átalakítása kapcsán – derül ki a lap birtokába került dokumentumból. A beadványokban az ágyszámcsökkentésről szóló közigazgatási határozat megsemmisítését kérik.

A bíróságokra már több mint húsz ilyen beadvány érkezett. Albert Viktor, a Fővárosi Bíróság szóvivője azt mondta: van olyan kereset, amely egyszerre több kórházra is eljárást kér.

A lap úgy tudja, hogy 15 beadvány szövege szinte azonos. Soltész Miklós ellenzéki szakpolitikus ugyanakkor cáfolta, hogy kötelező tartalmi elemeket határoztak volna meg az ellenzéki vezetésű kórházfenntartóknak, mivel minden egyes intézménynek más és más a kifogása.

Nemcsak az intézményfenntartók, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) is bíróság elé viszi az ügyet. A köztestület több mint tíz kórház érdekeit képviseli majd a bíróság előtt.