Fidesz: állítsák vissza a forgalmat a vasúti szárnyvonalakon

A Fidesz felszólítja a kormányt arra, hogy állítsa vissza a vasúti forgalmat a tavaly megszüntetett 14 szárnyvonalon. A Volán társaságoknak ugyanis idén várhatóan 20-25 milliárd forintos többletköltséget okoz a közlekedési feladatok átvétele, amire a kormány nem különített el forrást a központi költségvetésből – közölte Fónagy János fideszes képviselő keddi sajtótájékoztatóján.

A MÁV számításai szerint egymilliárd forintos megtakarítással járt az átszervezés – a szaktárca azonban 6-7 milliárdról beszélt korábban. Ez azt jelenti, hogy a vasúti szárnyvonalak leépítése nemcsak vidékellenes, az európai trendekkel szembefoduló intézkedéssorozat, de anyagilag is kárt okoz az országnak – hangsúlyozta az ellenzéki politikus.

Fónagy János emlékeztetett arra, hogy a közösségi közlekedést mindenki számára elérhetővé kell tenni. A vasút egy olyan közszolgáltatás, amit az államnak áldozatokat is vállalva fenn kell tartania – mondta. Az újabb szárnyvonalak bezárásáról szóló hírek kapcsán a politikus közölte: ezzel bebizonyosodott, hogy a kisebbségi kormány képtelen megbirkózni a feladatával, azaz nem tudja biztosítani a közszolgáltatásokat.

A Magyar Hírlap keddi száma szerint a tetemes többletköltségek miatt előfordult, hogy több busztársaság is a felére csökkentette a járatok útvonalát, így mérsékelve a veszteségeket. Az érdekképviseletek pedig attól tartanak, hogy a kormány privatizálni akarja a vállalatokat. A lap információi szerint a kabinet egyelőre nem tervezi a cégek magánkézbe adását, ám ezt a szakszervezetek akár sztrájkkal is megakadályoznák.

Ami a többi szárnyvonal bezárását illeti, korábban 38 alacsony forgalmú vonalból 12-t május 31-ig, 26-ot pedig december 31-ig akartak működtetni. A GKM azonban májusban úgy döntött, 2008. december 31-ig mind a 38 szárnyvonalon megrendeli a közszolgáltatást.








hirdet�s