Fidesz: a többi felelőst is meg kell találni

Meg kell találni és bíróság elé kell állítani a további felelősöket is az UD Zrt.-vel kapcsolatos nyomozások ügyében – mondta Demeter Ervin, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának fideszes tagja keddi telefonos sajtótájékoztatóján. A politikus hozzátette: a Nemzetbiztonsági Hivatal hétfőn lemondott főigazgatója helyére olyan jelölt kell, aki kivizsgálja a jogsértéseket és alkotmányos kereteket között vezeti a hivatalt.

A Fidesz szerint Laborc Sándor a menesztését előzte meg azzal, hogy hétfőn lemondott az NBH főigazgatói posztjáról. Az általa kreált ügyek ugyanis a visszájára fordultak, így végül az lett a gyanúsított, aki a “pecsenyéjét akarta sütögetni” – mondta Demeter Ervin. A politikus szerint a további felelősöket is meg kell találni és bíróság elé állítani, mert a titkosszolgálatokat nem lehet pártpolitikai célokra használni.

Demeter Ervin arról is beszélt: olyan új főigazgatót szeretnének, akitől elvárható a jogsértések kivizsgálása és az alkotmányos keretek visszaállítása.

Laborc Sándor hétfőn nyújtotta be lemondását az NBH éléről, amit Bajnai Gordon kormányfő szeptember 1-i hatállyal elfogadott. A főigazgató azzal indokolta lemondását, hogy olyan anomáliákat érzékelt az UD Zrt. ügyében folyó vizsgálat kezelésében a nyomozóhatóság, illetve az ügyészi szervek részéről, amelyek a feljelentés pontjainak nagyobbik részében a nyomozás megszüntetéséhez vezettek, és ez nem teszi számára lehetővé, hogy a jövőben teljes értékű munkát folytasson. A miniszterelnök Balajti László dandártábornokot, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat jelenlegi főigazgatóját bízza meg az NBH vezetésével.








hirdet�s